2010. május 7.
Itt állok már félórája az iskola előtt. Biancára várok és nem találom sehol. Mikor jön már? Percenként figyelem az órát a telefonomon, semmi. Az eső szerencsére elállt, így nem áztam el. A mai napom nem volt különleges, csak átlagos, mint mindig. Középiskolás vagyok és végzős diák. Felvételiztem a Kingston Egyetemre. Szeptembertől majd mehetek oda. Ügyvédnek vagy valami másnak szeretnék tanulni. A szüleim is ott végeztek évekkel ezelőtt, így nagyon örültek,amikor mondtam, hogy sikerült a felvételi.-Kicsim ez a legjobb hely egész Angliában!!! Apáddal büszkék vagyunk rád! Gratulálunk kicsim!- ölelgetett anyám,amikor elolvastuk a levelet. Igen,ők ilyenek….Megint ránéztem az órámra és semmi. Mintha megállt volna az idő. Lassan bezár a könyvtár…Igaz félórájuk van még, de Bianca siethetne már. Amikor elővettem az ásványvizes palackomat, akkor hallottam, hogy a hátam mögött a nevemet kiáltják. Végre megjött Bia.-Szia, csak hogy ideértél már!- mondtam nevetve. –Jaj,képzeld a tanárnő óra végén elkapott és agyon dicsérte az esszémet. Néha túlzásba vitte a mondandóját. Elkezdett nekem érvelni, hogy miért menjek Amerikába a Hardvard Egyetemre. Az eszem megállt már. Csak toporogtam, meg türelmetlenkedtem, de nem vette észre. Végre abba hagyta és leléceltem. Mi újság?-kérdezte a beszámolója után.-Ma elkezdtünk valami regényt olvasni,ami állítólag igaz történeten alapul.- kezdtem mesélni-a tanárnő mondta,hogy érdemes tovább olvasgatni,mert a viszályok a mai napig is tartanak annál a családnál. Lehet,hogy olyan, mint a miénk…Apám és az unokabátyja valamilyen októl fogva nem szeretik egymást. –mondtam. Bia bólongatott miközben sétáltunk haza. –Úgy várom,hogy megehessem a nagy tányér lasagne-t.- jelentette ki a barátnőm. –Juj nekünk valami angol kaja lesz. Anyám mondta, hogy megcsinálja nekem.- mondtam. Aztán befordultunk a kis utcába és elbúcsúztunk egymástól. Én jobbra Bia balra ment.
Hazaértem. Azért jöttem előbb ide,mert itthon hagytam a könyveimet,hogy ne kelljen cipelni a suliba. Bedobáltam a másik táskámba és felkapva rohantam le a lépcsőn. Beszóltam anyámnak, hogy estére érek haza. –Rendben szívem, de tényleg ne aludj ott a könyvtárban.- mondta nevetve. –Nem, dehogyis, csak kaptunk házit és nyomoznom kell.- válaszoltam neki, ezzel kirohantam az utcára.
Épp időben. A könyvtárban csak páran voltak, de így is elboldogultam a recepciónál. Leadtam a régi könyveket és nyomban az irodalmi művek felé mentem. Elővettem a papírt, amit a tanárnő adott. „A fekete csipke”-de érdekes címe van. A szerző neve pedig le van rövidítve: D.H.E. a tanárnő pedig oda firkantotta a papírra a teljes nevét is: Dorothy Helen E. Az E.-ből nézve még mindig nem derült ki számomra, hogy ki az a nőci,így nem találtam meg a könyvet. Maria nénihez mentem. –Jó napot Maria!Ezt a könyvet keresem.- megmutattam neki a cetlit. Az öregnő, aki nagyon kedves szokott lenni velem hirtelen felhúzta a szemöldökét. Aztán a szemüvegét az orrára tolta és ezt mondta nekem: -Ilyen könyvünk nincs és nem is lesz.-válaszolta meglepett hangon. –Tényleg? Pedig Miss Angela tanárnő adta nekem. Ezt fogjuk venni irodalom órán.- mondtam töprengve. –Jenna, elhiheted nekem, hogy ilyen művünk nincsen. Nem is lesz, ahogyan emlékszem a könyvrendelésnél. Sajnálom,hogy nem tudok segíteni. Nézz körül, hátha találsz hasonló című könyvet.- mondta mosolyogva. –Köszönöm Maria.- hebegtem és az irodalom polchoz vettem az irányt.Hiába nézelődtem nem botlottam bele abba hülye könyvbe. Egyszerűen megőrjít, hogy ilyen bolond házit kell csinálnom. Ha a könyvtáros néni azt mondja,hogy nincs akkor 100%,hogy nem is lesz. Miből gondolta Miss Angela,hogy létezik? Lehet, hogy neki megvan, mert limitált példányban árusították. Leültem a földre és még mindig nézelődtem. Annyira belefáradtam az egészbe, hogy levettem egy könyvet, hogy olvasgassak egy kicsit. Amikor levettem a polcról egy kötetet az ölembe hullt egy fekete csipke. Szép darabnak tűnt és szemügyre vettem. Ilyen szép fordos fekete csipkét még életembe nem láttam. Belenézem az oldalba és mit láttak szemeim? „A fekete csipke 1920 London” Alig mertem elhinni, hogy megtaláltam a könyvet. Tovább lapoztam, hogy mi lehet benne. Jó vastag mű az tuti. Elleszek vele egy darabig.
2010..május 7.-1914.május 7.
Tegnap este nagyon örültem, hogy megtaláltam a nem létező regényt. Maria is csodálkozott és a könyvtári leletekben se találta meg a számítógépén. –Jenna szerintem ez a könyv a véletlen műve,lehet, hogy pont te veszítetted el. Vidd magaddal nyugodtan.- mondta a nő. Én pedig örültem, hogy a nem létező könyvet haza vihettem olvasni. Örökké az enyém marad!
Reggel magammal vittem a suliba és elmeséltem Biának a történetemet. –Azta lehet,hogy ez tényleg a véletlen műve!- csodálkozott. –Pedig a tanárnő ezt írta fel nekem.- mondtam.-Jó reggelt gyerekek!- köszöntött minket Miss Angela. Mindenki leült a helyére. –Gyerekek megtaláltátok a Fekete özvegy című regényt?- kérdezte a tanárnő. A többiek a magasba emelték a könyvet. –Rendben.- mondta és rám nézett:- Viszont Jennának más könyvet kellett kikölcsönöznie. –jelentette ki. Felálltam és felmutattam a könyvet:- Igen, a Fekete Csipke című regényt, vagy naplót…Tegnap belenéztem érdekesnek tűnik.- igazából egy oldalt se láttam.-Rendben Jenna, ideje lenne elkezdened mielőtt még túl késő lesz.- magyarázta a tanárnő és a naplót nézte. Így hát fogalmazással és olvasással telt az óra.
A szünetben magamhoz vettem a könyvet és az iskolai könyvtár felé vettem az irányt. Egy életrajzi információt szerettem volna szerezni a szerzőről. Amikor benyitottam a könyvtárba hirtelen egy régi módi konyhába találtam magam! Az ajtó pedig bezárult a hátam mögött. Nem bírtam kinyitni! Csapdába estem! A nagy rémületemben nem vettem észre, hogy a lábamnál egy édes kiscica nyávog. Így kis híján szívrohamot kaptam mikor véletlenül rá léptem a kis lábára. –Miáúúúúúú.-nyávogott fel fájdalmában. –Ó,szegény cica, ne haragudj!- lehajoltam érte, hogy vigasztaljam. Házi macska fajta volt. Gyönyörű szürkés-fekete csíkos cicus. Elhatároztam, hogy körül nézek a helyszínen. Olyan régimódinak tűnt minden. Mintha az 1900as évek elején lennék. Sehol egy modern gáztűzhely, hűtő és tévé. Helyette egy rozoga rádiót és egy napilapot láttam az asztalon. Egy napilap! Mikor el akartam venni az újságot pont abban a pillanatban rontott be valaki. Én pedig az asztal alá bújtam.-Nem hiszem el, hogy Mr.Everwood nem akar rendes rántottát enni! Főtt tojást akar.Már 2 hete ugyanazt a menüt eszi. Nem fogja megunni a hasa az egyforma ételeket?- kérdezte mérgesen egy női hang. A cicát magamhoz öleltem, nehogy elmeneküljön tőlem. –Nem tudom asszonyom. Bár engem is aggaszt, hogy a sült marhát már 2 hónapja rendeli. Legalább eszik valamit.-morgolodott az idős nő –Felicia én elmegyek a boltba veszek friss kenyeret és valami kolbász félét, hátha vacsorára megeszi a főnők úr.- jelentette ki a fiatal lány. –Rendben lányom, itt a pénz.- a kezébe nyomta a garast és kimentek a konyhából. Húh. Ez meleg helyzet volt, szerencsére a cica nem karmolt és harapott. Helyette dorombolt az ölemben, így nem zaklattam túl magam a lebukás miatt. Kerestem a kijáratot és négy kéz láb másztam ki az asztal alól. Körül néztem, hogy nem fognak-e bejönni, tiszta volt a terep így kifutottam. Hatalmas birtokon találtam magam. Gyönyörű volt a táj! 5 méteres sövények voltak, márvánnyal volt kirakva a járda. A ház ahonnan jöttem egészen régimódi volt, mégis sugárzott róla, hogy milliomosok lakják a helyet. Érdekes, mert mintha már láttam volna ezt a házat valahol, egy fényképen?
Tovább meneteltem, hogy minél előbb kijussak innen, de ez a kert akkora, mint fél Anglia! Így hát gyorsan ki kellett gondolnom, hogy mit kéne tennem. Az utcák is mások voltak. Sehol nem volt gyalog átkelő hely, se közlekedési lámpa, de megálló. Se modern boltok, Tesco Express. Semmi. Lódobogást hallottam a távolból, úgy elcsodálkoztam, amikor előttem elhajtottak.Megráztam a fejem,lehet, hogy beütöttem valahol és most álmodok. Igen ez egy álom, de olyan mint a valóság. Mindent érzek. Olyan mintha tényleg a valóságban lennék. Jaj, nem tudom mi történik velem, de ez nagyon furcsa! A kiscica megint a lábamnál ólálkodott. Nyávogott és elrohant én pedig utána futottam. Mit akar mutatni? A birtok másik oldalára jutottunk, ahol gyönyörű kovácsolt vas kapu látványa fogadott. Hát ide nem lehet, csak úgy bejutni. A cica betüremkedte magát a rácson túl. –Hát te meg hová mész?- kérdeztem aggódva. –Gyere vissza!- hívtam, de addigra már a bejárati ajtónál ült. –Rossz cica vagy!- kiabáltam be neki.
Valahogy be kéne jutnom. Szerencsémre megláttam egy őrt arra felé.-Jó napot kívánok uram! A macskám berohant az önök kertjébe. Szeretném vissza kapni.- mondtam. Az őr elmosolyodott. –Kisasszony ez a macska a ház uráé. Szép próbálkozás,hogy beszeretne jutni.- jelentette ki. –De,én az előbb itt voltam a kertben. A konyhából jöttem ki.- mondtam neki és az őr pedig már majdnem szakadt a nevetéstől,de elkomolyodott: -Kisasszony tudja, hogy naponta kétszer próbálkoznak itt velem? Nem fog bejutni.- mondta szigorúan. –Mutatok önnek egy igazolványt.- elővettem a 2011-es dátumos személyimet. Az őr úgy csodálkozott, hogy majdnem tényleg hülyének nézett engem. –Kisasszony ez mi?- kérdezte csodálkozva. –A személyi igazolványom.- válaszoltam. –London 2011? Ez valami vicc ugye?- kérdezte mosolyogva. –Nem uram én a….- majdnem kimondtam, hogy a jövőből jöttem. Mert itt olyan a hely, mintha az 1900as évek elején lennék.-Látom ismeri Everwood-ot. Maga is az.- mondta az őr és beengedett. Én is ismerem? Honnan? Lehet, hogy egy névrokon. Megvontam a vállam és szépen besétáltam. –Keresse meg Mr. Everwood-ot és Mr. Wine-t.- kiabálta még a kert végéből az őr. Én pedig integettem, hogy beértem.-Jó napot kívánok!- köszöntem a nagy előcsarnokban. Előttem egy hatalmas lépcső állt. Gyönyörű márványozott volt és vörös szőnyeg borította a lépcsőfokokat. –Jó napot kívánok! Jenna Everwood vagyok!- kiabáltam a teremben. Senki. Így hát sétálgatni kezdtem az előcsarnokban, ahol szemügyre vettem a régi családi portrékat. Hatalmas olajfestmények voltak. Jól néztek ki ezek az emberek. Amikor körbe jártam a helyszínt a lépcsőről valaki rám szólt: -Ki maga?- kérdezte egy férfi hang. –Jenna Everwood.- válaszoltam. A férfi lejött a lépcsőn és elém állt. Egy jóképű fiatalember volt. Barna szem,fekete haj. Régi módi öltözet. Friss illatok. Lehet, hogy most fürdött meg, csak megzavartam a jelenlétemmel? –Maga jött a vándorcirkuszból? Mert ahogy látom, szép jelmezben van.- kérdezte nevetve. –Én? Dehogyis! Én a….- majdnem kimondtam honnan jöttem hülyén hangzott volna, hogy könyvtárból a konyhába értem ide. –Én…csak erre jártam. Megtudtam, hogy itt laknak a névrokonok.- mondtam zavartan. –A húgom nem fog örülni ennek.- mondta kicsit idegesen a fiú. –Mert?- kérdeztem. –Utálja az Everwood családot. Mi a Wine család vagyunk.- közelebb hajolt hozzám:- Most itt vendégeskedünk az Everwoodéknál egy ideje. Bosszút állunk, majd rajtuk. Apám üzletelni jött Mr. Everwoodhoz,de közben tönkre teszi pénzügyileg. Bolond az az ember, mert mindent elhisz és vakon bízik apámban.- mesélte a történetet a fiú. Milyen ismerős nekem a sztori. Mintha már hallottam volna,valah….úristen! Ezt anya mesélte, hogy év századokkal ezelőtt az 1920as években a családunkat tönkre tette egy ellenfél! Ők voltak! A Wine család! Dorothy Helen Everwood erről a családi drámáról ír a könyvben, amiben én magam vagyok. Meg kell keresnem a rokonaimat még ma! Főleg Dorothy-t a távoli, múltbeli unokatestvéremet. A fekete csipke szerzőjét.
Besötétedett. Este van. Ez az egész felzaklatott engem. A szobalány felkísért a vendégszobába. –Itt fog aludni kisasszony.- mondta a lány és beengedett. Oda adta a lámpát és bementem.Egy nagy baldachin ágy fogadott. Gyönyörű volt, halványlila színe volt a takarónak és a nagy párnáknak. Sóhajtottam egyet az álmosságtól. Lassan lehunytam a szememet és álomra hajtottam a fejemet.Az éjszaka közepén kopogást hallottam az ajtómon. –Ki az?-kérdeztem ijedten. Lehet, hogy történt valami? Tűz van? Gyorsan kipattantam az ágyból felvettem a köntösömet és kinyitottam az ajtót. Alex volt. –Szia, zavarok?- kérdezte idegesen. Lehet, hogy izgul, mert hát ez az első éjszakám nála és nem akart zavarni. –Nem,dehogyis. Mi történt?- kérdeztem. –Csak azt akartam mondani, hogy holnap délelőtt lovaspóló versenyre megyünk. Van kedved eljönni? Mert tetettem neked félre egy alkalomhoz illő ruhát.- válaszolta és elővett egy nagy fehér dobozt. –Gyere be.-hívtam és közben elvettem tőle a nagy dobozt. Letettem az ágyra és bontogatni kezdtem. Egy gyönyörű fehér színű koktél ruhát kaptam. A derekán fekete színű virággal díszített öv volt. A ruha pedig pánt nélküli és térdig érő volt. –Úristen, ez több mint elegáns! Ezt nem merem felvenni.- mondtam nevetve. –Van hozzá kalap is.- mutatott a dobozra. –Tényleg, milyen szép! Köszönöm szépen Mr. Wine.- háláltam meg. –Szólíts csak Alex-nek. Egy korúak vagyunk. Illetve én 25 éves vagyok te pedig 23.- rám mosolygott.–Igen.-mondtam. Leültem mellé az ágyra. –Tényleg nagyon hálás vagyok, hogy befogadtál. Még mindig nem értem, hogy kerültem ide. Majd egyszer részletesen beszámolok neked a történetemről, nagyon érdekes.- mondtam neki. –Tudom.-mondta felállt és hozzá tette:- Már vártunk rád.
1914. május 11. hajnali 2 óra
-Tessék?- kérdeztem értetlenül. Hogy érti, hogy vártak rám? –Te vagy a lány a jövőből. Megjósolta egy jósnő, hogy egy nap majd hozzánk küldenek egy lányt a jövőből. Akinek az a feladata, hogy a múltban elkövetett családi vitákat elcsitítja. Hiszen a jövőben rengeteg problémákat fognak okozni az ellenségek. Itt vagy. Neked, kell kibékíteni a családomat a tiéddel.- mesélte. Én pedig nem értettem. Aztán hirtelen eszembe jutott:- Nem ismered véletlenül Dorothy Helen Everwood-ot?- kérdeztem tőle. Alex rám meresztette a szemeit.-De, már mondtam, hogy a húgom…-kezdte volna én pedig befejeztem:- Legnagyobb ellensége. Mondtad már. Szükségem van a hölgyre. Ő írta a Fekete Csipke című életrajzi regényt a családi drámák után. Megkell akadályoznom, hogy elkezdje az írást, mert ebben az időben hatalmas botrányt keltett a könyve. Az én világomban egy példányt se lehet találni, mert elégették a háború után a könyveket. Sőt a második világháború után is zavargások voltak a könyvek miatt.- meséltem. –Második világháború?- kérdezte Alex. Hoppá ők még nem nagyon tudják, hiszen London legeldugottabb helyén laknak. Nagy birtokon meg itt maga a mennyország van. –Igen,de ez nem lényeges, minket nem fog elérni. De, szörnyű lesz. Legalább 1945ig fog tartani.- jelentettem ki. –Micsoda? Mi vagy te egy jósnő? Hihetetlen, hogy még addig elfog tartani!- szörnyedt el a fiú. Úristen mit tettem? Ezzel most nagyon megzavartam. –Figyelj az én világomban legalább béke van. Kérlek, ne aggódj, nem lesz semmi baj. Jaj én olyan buta vagyok!- mondtam. –Semmi baj, figyelj hagyjuk ezt a témát. Szóval inkább beszéljünk valami másról. Tereld el a figyelmemet mondjuk arról, hogy kivagy?Nem tudom, valamit mondj. Nem szeretnék a háborúról beszélni.- mondta zaklatott hangon Alex. –Rendben.- válaszoltam és beszéltem valami másról.
Reggel arra ébredtem, hogy egymás karjaiban aludtunk el. Kicsit zavarba voltam, hogy ennyire magához szorított Alex,de jól esett. Így kicsit köhögtem, mintha félre nyeltem volna. Alex is ébredezni kezdett. –Ó, elnézést! Nem tudtam, hogy ennyire elálmosodtam. Itt aludtam nálad.- mondta zavartan. –Nem baj, legalább nem voltam egyedül az első éjszaka.- mondtam kuncogva. A fiú felpattant. –Nekem rohannom kell, nemsokára jön a menyasszonyom Elizabeth.- mondta kapkodva. Begombolta az ingjét, felvette a cipőjét és kiviharzott.A menyasszonya? Ezt nem mondta tegnap. Viszont nekem adta a világ leggyönyörűbb ruháját. Kinyitottam a dobozt és egy szál fűzőben álldogáltam gondolkozva. Majd kivettem a ruhát és felöltöztem.
Gyönyörű májusi idő van. A nap ragyogott és meleg volt. Mintha július közepe lett volna. A virágok illatoztak a gyümölcsök pedig kezdtek érlelődni. Kisétáltam az udvarra és vártam a sofőrt. Egy lovaskocsi parkolt le elém. A pasas leszállt és segített nekem beülni a hintóba.Ekkor jött le a kerti lépcsőn Alexander. Nagyon jól nézett ki. Azt hiszem a szívem kifog ugrani, ha hozzám fog érni. A tegnap éjszaka után úgy érzem, kezdek bele szeretni. Nem tudom miért. Pedig azt mondta, hogy menyasszonya van. Alex beült mellém és köszöntünk egymásnak. Végre elindultunk a versenyre.
Ezt a tikkasztó meleget! Ezerrel legyezgettem magam a legyezővel, de egyszerűen elöntött a forróság. Leültem egy kerti székre és próbáltam hűteni magam. Alex eltűnt. A versenyzők pedig készülődtek az eseményre. Nem hiszem el! Hol van? Nem vagyok kíváncsi a menyasszonyára. Kezdek féltékeny lenni. A fenébe, miért nem azzal kezdte a bemutatkozást, hogy már foglalt a szíve? Így nem kellett volna belé esnem. Feltekintettem a nézősorból akkor láttam meg Alexet Elizabeth-el. A lány szőke hajú és világos kék színű ruhában nyomult. Nagy kék színű kalap volt rajta. Ezt nem hiszem el. Most itt fogok szenvedni a lovaspóló verseny alatt. Kész ennyi volt. Ebben a pillanatban, mikor az álmaim széttörtek valaki hozzám szólt- Jó napot hölgyem. Leülhetek maga mellé?-kérdezte egy jó képű fekete hajú, kék szemű srác. Wow. Velem egy idős lehetett. –Persze.- válaszoltam. Közben megint elkezdtem legyezni magam. Ezúttal az idegességtől. –A nevem Benjamin Wine.- mutatkozott be a fiú. Én pedig meg lepetten néztem rá:- Wine? Még egy?- kérdeztem csodálkozva. –Oh, a bátyám nem mesélt rólam? Bár nem csoda. Előbb csábítja el a lányokat, mielőtt mesélne magáról és a családjáról.- mondta nevetve Ben. –Most már mindent értek.- dünnyögtem magamban. –S egyébként mi járatban vagy erre? Nem tudok rólad semmit. Csak annyit, hogy az előbb te voltál Alex randevú partnere.- elmélkedett a fiú. –Hát, most semmit sem értek, de nem is akarom. Inkább mesélj magadról Ben.- mondtam neki és rámosolyogtam. Egész lovaspóló meccs alatt beszélgettünk.
1914.május 11. délután 5 óra
Ez a mai délelőtt kész katasztrófa volt! Először is Alex-et sehol se találtam, másodszor Ben-nel elvoltam, de az idegesség nem múlt el a gyomromban. Emészt a féltékenység. Remélem még ma éjjel kiábrándulok Ben bátyjából. Ezúttal sikerült is. Hiszen elszórakoztattuk egymást a meccs alatt, jókat nevetgéltem a viccein. Érdekes, hogy ebben az időben a fiúk milyen műveltek. Az én világomban egyből a lényegre és a szexre térnek. Ben szeret beszélni és én pedig jó hallgatóság vagyok. Szeretem a hangját. Szeretem, ahogy beszél. Egyszerűen szimpatikus lett a számomra. –Ha van kedved este lesz egy kis összejövetel nálunk. Szeretném, ha jönnél. Egyébként nagyon jól áll ez a ruha rajtad.-bókolt nekem Ben. –Köszönöm szépen!- mondtam mosolyogva. Érdekes, hogy Alex is olyan jó fej, mint Ben. Szerintem a fiatalabb fiú érettebb, mint a bátyja….Az összejövetel inkább bálnak tűnt. Mindenki alkalomhoz illően öltözött és álarcot hoztak magukkal. Suhogtak a szoknyák és a férfiak meghajoltak a táncpartnerük előtt. Hangos zsivaly töltötte be a házat. Még mindig rejtély számomra Mr. Wine. Lehet, hogy tárgyalnak Mr. Everwood-dal, ő vele is szeretnék találkozni. Persze az írónővel is, mielőtt botrányt kavarna.Elvettem a tálcáról egy üveg pezsgőt megittam és lesétáltam a lépcsőn. A vendégek egy pillanatra rám néztek. Én pedig kicsit zavarba jöttem, de nem izgatott a tekintetük. A lépcső végén Ben várt rám. Lesétáltam és felé nyújtottam a kezemet, ő pedig megfogta. A derekamra csúsztatta a kezét a másikkal pedig az enyémet felemelte. A zene elindult, mi pedig keringőzni kezdtünk. Mi nyitottuk meg a bált. A vendégek pedig körülöttünk álltak, szédült velem a világ, nagyon jól éreztem magam.
A harmadik körben már nagyon elszédültem így leültem egy kicsit pihenni. –Jól vagy?-kérdezte aggódva Ben. –Persze. Csak szomjas vagyok.- elvettem egy pohár vizet. Megittam és felálltam. Ben megfogta a kezemet. –Gyere velem.-mondta és felmentünk a szobámba.Becsuktuk az ajtót és hevesen csókolózni kezdtünk. Nem bírtam magammal, nagyon kívántam őt. Azt akartam, hogy most azonnal az enyém legyen! A hold félhomályában végig csókolóztuk a bált. Aztán szépen lassan a lényegre tértünk.Csodálatos éjszakában volt részem! Már megint egy Wine mellett ébredtem fel. Boldog voltam. Ben nem hagyott itt. Délelőtt lehetett, mert nagyon meleg volt már a szobámban.Azt akarom, hogy soha ne érjen véget ez az egész álomszerű valóság!
1914.május 12.
Ebédidő. A szobalány benyitott hozzánk és kicsit megijedt amikor Ben félmeztelenül alsó nadrágban lófrált nálam. –Uram atyám! Elnézést kérek! Majd később jövök!- mondta zavarában a lány és kiment. Én pedig kuncogtam egyet. –Haha, ez vicces volt. Mondd, nem szeretnél mindig így maradni? Nagyon jól nézel ki.- kérdeztem fülig érő mosollyal.-Miss Everwood arra kényszerít, hogy ne öltözzek fel?- felém sétált és megcsókolt. Majd folytatta:- Hát legyen így.-hátra döntött engem az ágyra és tovább csókolóztunk.
Most már tényleg lekell menni, az előbb beszólt a lakáj is, hogy ebédidő van. Így kénytelenek voltunk leballagni az étkezőbe. Ben-nel nevetgélve mentünk le a lépcsőn. Megpillantottam a bátyját Alex-et. A fiú nagyon idegesnek tűnt, de nem is nagyon érdekelt. Belekaroltam Ben-be és oda böktem egy Jó napot köszöntést Alexnek. Önelégült mosollyal mentem be az ebédlőbe.Azt sem érdekelt, hogy Alex, hogyan reagált rá, mert abban a pillanatban jött le a menyasszonya. Elizabeth sárga színű nyári ruhácskában flangált és mégis olyan elegánsan festett. –Szép jó napot mindenkinek! Csodálatos éjszaka volt tegnap. Kifáradtam a sok tánctól, a vőlegényem össze-vissza forgatott engem a parketten. Nem csoda, ha szinte délig alszunk el.- mondta nevetgélve a lány. Elizabeth kedves lánynak tűnt most, nem úgy mint a lovaspóló versenyen. Alex pedig nem mert a szemembe nézni. Ne is tegye! Ő egy áruló és egy gazcsábító! Ilyen okos és szép lányt megcsal velem? Bolond, de tényleg. Most már itt van velem Ben. Nagyon szeretem őt. Leültünk az asztalhoz és a pincérek hozták a reggelinket.Az én világomban fenn maradt ez az Everwood-i hagyomány. Anyám és apám havonta csinálnak nagy reggeli lakodalmakat. Ami reggel kilenctől fél tizenkettőig tart. Ilyenkor mindig jönnek vendégek, esznek isznak és beszélgetnek. Vasárnapi misék helyett inkább enni szoktunk. Itt is jöttek le a tegnapról maradt vendégek. Köszöntek és leültek az asztalhoz.S akkor nagy hangzavar lett az ebédlőben. Beszélgettek a tegnapi napról, arról, hogy milyen jó volt a lovaspóló verseny és a bál. Örülnek, hogy itt maradhattak reggelig. Nagy lépésekkel közeledik valaki az ebédlőbe. Mindenki csendbe maradt. Ebben a pillanatban 2 középkorú férfi lépett be a helyszínre. Egy szakállas úri ember és egy jóvágású barna hajú férfi. –Szép jó reggelt mindenkinek! A nevem Mr. Everwood. Üdvözlöm önöket az otthonomban. Szeretném bemutatni a munkatársamat és egyben jó barátomat: Mr.Wine-t. Kérem engedjék, meg, hogy ő is csatlakozzon hozzánk a reggelihez.- Mr. Everwood utat engedett a férfinak és ő is leült a helyére. Végre megismerhetem az ük nagyapámat. Tényleg nagyon jól néz ki. Anya mesélte, hogy 60 éves kora ellenére is vonzódtak a nők hozzá. Neki pedig van egy felesége Mrs. Everwood az az Cathrine nagymama. (Mindenki így hívta abban az időben. Olvastam Dorothy Helen Everwood naplójában is, hogy nagyon szerette a nagymamáját. Mivel Dorothy mint rájöttem: az én unokatestvérem.)
A lakoma elkezdődött. Én egy nagyon finom rántottát ettem egy jó ropogós szalonnával. Egy kis paradicsommal és póré hagymával díszítve. Kár, hogy Dorothy nem szakácskönyvet írt. Lehet, hogy rábeszélem majd, hogy írja le a családi titkos recepteket. Hiszen anya mesélte egy dokumentum sem nem maradt ránk ebből az időből. Ezért vagyok itt, hogy megmentsem a család jó hírét. Hiszen nem voltak ezek az emberek buták, csak mindig a középpontba szerettek volna lenni. Így ez a reggeli is hatalmas siker volt egész Londonban.Ekkor jöttek Elizabeth-ék és leültek elénk. Alex végre mosolygott és jó ízűen lakomázott. Én pedig felálltam és ezt súgtam Ben fülébe:- Egy pillanat és leszek.- mondtam neki. Ben rám nézett és csókot adott az arcomra. –Rendben szívem.- mondta és tovább falatozott. Láttam, hogy Alex is súg valamit Elizabeth fülébe és ő is feláll. A francba! Nem hiszem el! Itt fog követni engem? Így gyorsan elindultam a folyósóra. –Várj!- szólt utánam Alex. Én pedig megálltam. Megfordultam és ezt kérdeztem:- Miért? Úgyis csak átversz engem! Egy szóval se mondtad nekem az elején, hogy menyasszonyod van! Játszod itt magad!- mondtam neki mérgesen. –De…de…ezt nem értheted. Nekem nagyon nehéz volt elmondani. Elvarázsoltál az első perctől kezdve. Annyira…hasonlítasz…Dorothy-ra, hogy néha azt hiszem te ő vagy.- mondta. –Tessék? Szóval ezért van ez a harc? Azt mondtad, hogy a húgod utálja. Nem is láttam a húgodat. Mi ez az egész? Nem értem!- mondtam neki mérgesen. –Dorothy elcsábította a húgom szerelmét. De,ez most nem érdekes. Most te érdekelsz.- súgta a fülembe. Egyre közelebb hajolt hozzám, szinte rám simult az egész testével. –Kérlek, ne csináld. Hiszen bárki erre jöhet.- mondtam neki suttogva. –Annyira nőies vagy amikor suttogsz. Beindulok tőled.-mondta csábítóan. –Te nem jössz be nekem.- válaszoltam. Éreztem a szoknyám alá akar nyúlni. –Mit csinálsz?- kérdeztem mérgesen. –Harisnyakötő.Hmmm- hümmögött a fülembe. Tényleg kíván engem. Én pedig ennek egyáltalán nem örülök, hogy rám mászott. –Kérlek ne csináld már. Nem veszed észre, hogy bárki erre jöhet?- kérdeztem idegesen. Megfogott engem és a karjaiba vett. –Addig nem míg be nem viszlek a szobába.-válaszolta mosolyogva. Mi az ördögöt művel? Bevitt a szobába és a földre fektetett engem. –Ott az ágy…-mondtam neki sejtelmesen. –Tudom.- válaszolta és bezárta az ajtót. –Mit akarsz?-kérdeztem hiszen még mindig nem tudom miért fektetett a földre. Majdnem elkezdtem nevetni, hiszen olyan vicces volt ez a helyzet. –Téged.- levette magáról az inget. –Tessék? Na, ne ezt nem!- tiltakoztam és elakartam futni, de ő elkapott. Elkezdte lerángatni rólam a ruhát, én pedig sikítani próbáltam. Alex befogta a számat. –Csend legyen!!! Ha sikítasz rosszabb lesz.- parancsolt rám. Én pedig remegtem a félelemtől, de közben felerősödött bennem az Alex iránti vágy. Nem tudom mit gondoltam, de úgy érzem én is akarom őt. Rájöttem, hogy nem őt utáltam szívből, hanem Elizabeth-et. Féltékeny voltam rá, hogy ilyen jó pasija van mint Alex. Elkezdte a gyenge pontomat csókolgatni: a nyakamat. Olyan érzelem hullám öntötte el a testemet, mint még soha. Kívántam őt. De, nem szívből, hanem a testemből. Alex levette a harisnyakötőmet és a combomat is csókolgatta. Aztán pedig rögtön a lényegre tértünk.
1914.május 12 délután
Alex-el kiosontunk a szobából, amikor a vendégek elmentek. Vihorásztunk és lábujjhegyen mentünk be a saját szobánkba. –Jó volt ez a délelőtt.- mondta suttogva Alex. –Oh, igen.- nevettem hallkan. Alex lopott tőlem egy csókot és elrohant a saját lakosztályába. Én pedig a sajátom felé sétáltam. Senki nem volt a folyosón és az emeleten voltunk.Beértem a szobámba és felakartam öltözni, hiszen egy szál fehérneműbe jöttem vissza. A fűzőmet szorosabbra kötöttem és rendbe tettem a harisnyámat. Ekkor nyitott be Benjamin.A szemei tágra nyíltak és rám vigyorgott. –Hűűha mi készül itt!- csodálkozott. Oh, jön egy második menet, egy másik Wine-nal….Ben a hátam mögé állt és segített kibontani a fűzőmet, pedig igazából fel akartam öltözni. –Nagyon csinos vagy.- mondta izgatottan. Azt hiszem megkívánt engem. Én pedig felé fordultam és megcsókoltam. Lelöktem az ágyra.Szeretem őt. Benjamin az a férfi, akire mindig is vágytam. Érzem mellette azt az érzelmi biztonságot, a megbízhatóságot, a szerelmet, amit mindig is kerestem egy pasiban. Alex pedig egy tüzes szerető. Ő annak jó. Nem érzek iránta semmit, csak szexuális vágyat. Ben-t pedig szívvel lélekkel imádom. Mégis néha megkérdezem magamtól, hogy mit csinálok? Egy vőlegénnyel kavarok és Ben-t megcsalom. Nem szeretnék senkit se megbántani, lehet, hogy két szék közé fogok esni. Tennem kéne valamit,de nincsen ötletem.
1914. május 19. Lovaspóló verseny
Eljött ez a nap is. Ismét lovaspóló versenyt rendeztek a közeli helyszínen. Nagyon jó idő volt, hiszen pár napja szakadt az eső, így ránk fért ez a napsütés. –Jenna!- szólt rám valaki. Már megérkeztem a versenyre, még 5 perc és kezdődik az őrület. Elizabeth volt. Mit akar?-Szia Jenna. Te fogod megnyitni a versenyt.- mondta izgatottan. –Igen?-kérdeztem megdöbbenve. –Igen. Alex mondta, hogy szeretnéd, ha megnyitnád az idei szezont.- mondta fülig érő szájjal. –Rendben. Ha itt a lehetőség.-egyeztem bele. Alex pedig tényleg leszállhatna már rólam. Egy szóval se mondtam, hogy szeretném megnyitni a lovaspóló versenyt. Így az istálló felé kellett mennem a pisztolyért. Azzal fogok fellőni az égre, ha indul a banzáj.Szépen elsétáltam a helyszínre és bementem a lovardába. Aranyos lovak voltak az istállóban. Viszont nem akartam megzavarni őket a verseny előtt így gyorsan elvettem a pisztolyt az asztalról. Találtam egy cetlit, amire ez volt írva: „Várj meg itt.” Ki ez? Ja, biztos Ben akar meglepni engem. Milyen édes. Imádom őt. Így beljebb mentem és vártam a szerelmemre.Hirtelen valaki elsötétítette a látásomat.. –Szia Ben, tudom, hogy te vagy.- mondtam sejtelmesen. Az alak pedig magához fordított: Alex volt! –TE! Eltakartad a szememet! Azt hittem, hogy Ben az. Tűnj el mielőtt meglát minket.- parancsoltam neki. Alex felnevetett- Haha, azt hitted, hogy Ben olyan romantikus, hogy levelet írt neked?- kérdezte szinte röhögve. –Te írtad?- kérdeztem megdöbbenve. –Igen. Én szerveztem ezt a találkát. Amúgy is te nyitod meg a versenyt. Úgy gondoltam előtte jól elbeszélgetünk meg egyebek.-közben átkarolta a derekamat és megcsókolt. Olyan erősen szorított magához, hogy majdnem eltörte a bordáimat. Aztán elengedtem magam, így Alex is finomított a szorításán. –Szeretlek.-pihegte.-Tessék?- kérdeztem. Ez már új, már nem csak a szeretője vagyok, hanem a szerelme! Nem hiszem el, komolyan nem ismerem ki ezt a pasit. –Szeretlek.-mondta még egyszer és megint megcsókolt.-Várj.-szóltam rá. –Igen?-kérdezte. –Miért csináljuk ezt? Te egy vőlegény vagy, nekem pedig barátom van. Aki a testvéred. Nem szeretnék botrányt okozni.- mondtam.-Nem fogsz.- mondta nyugtatva Alex és tovább csókolóztunk.
1914.május 19. este vacsora
Tűrhető volt a lovaspóló verseny, viszont még mindig nem tudom elfelejteni az Alex-el elcsattant csókot. Egyszerűen nem hiszem el, hogy megint megtörtént. Alex becsukta az istálló ajtaját és vadul tovább csókolt. Nem akart elengedni engem. Én pedig nem győztem levegőhöz jutni, kis híján az ájulás szélén álltam. –Akarlak most.-jelentette ki hirtelen. –Most itt? Megőrültél?-kérdeztem csodálkozva. –Nem, de nagyon kívánlak.- mondta és a falhoz szorított.-Engedj el, nekem megkell nyitnom a versenyt.- mondta idegesen. –Ne aggódj, nem lesz semmi baj, mert átadtam Elizabeth-nek a feladatodat. Nagyon örült neki.- válaszolta nyugodtan. –De, ezt nem érted. Benjamin bármikor erre járhat és lebukunk. Nem akarok tőled semmit sem.-mondtam szigorúan. Ekkor Alex-et mintha nem érdekelte volna, amit mondok. Belecsókolt a nyakamba, amibe tényleg „belehaltam”. Az egész testem forró lett és izzott a vágytól, hogy még,még és még!
Az egész lovaspóló versenyt elmulasztottuk, hiszen Alex annyira akart engem, hogy én is elcsábultam. Így nem akartam elengedni. Egyszerűen megőrültem érte, amikor levette az ingjét. Akkor mondtam magamban, na ezt már nem hagyom ki. Este kiosontunk a verseny után, belopakodtunk a házba. Senki nem volt lent a folyóson így gyorsan megcsókoltuk egymást és elváltak útjaink.
Az ünnepi vacsorára elegánsan öltöztem ki. Ben rendelt nekem a varrodától egy gyönyörű fekete csillogós estélyi ruhát. Hozzá felvettem egy fekete magas sarkú cipőt. A hajamat kontyba tettem és fekete virágdísszel egészítettem ki. Maga voltam a végzet asszonya. Amikor a tükörbe néztem, alig hittem el, hogy én vagyok. Ben bejött a szobába és belecsókolt a nyakamba, miközben készülődött. –Gyönyörű vagy szerelemem.- bókolt nekem. –Köszönöm.- válaszoltam, és a nyakamba tettem a nyakéket.
Szűk családi körben vacsoráztunk. Mr. Wine és Mr. Everwood mondtak külön- külön egy köszöntőt és leültek a helyükre. A pincérek hozták a vacsorát. –Drága barátaim, szeretteim. Nemsokára üzletet fogunk kötni Mr. Wine úrral. Olyan dolog lesz, ami egy csapásra megváltoztatja az életünket. Nagyon gazdagok leszünk, a másik, hogy ha így megy tovább veszek egy házat Indiában.- újságolta Mr. Everwood. Én pedig majdnem félre nyeltem a falatot, elkezdtem fuldokló rohamot színlelni. Mindenki rám nézett és Alex segített rajtam. Ben pedig aggódva figyelte, hogy mikor térek magamhoz. Elizabeth pedig nem nézte jó szemmel, hogy Alex megmenti az életemet. Felálltam az asztaltól és kimentem a mosdóba. Intettem a többieknek, hogy maradjanak a helyükön, nemsokára jövök. Útközben elkezdtem gondolkozni, hogy megkell akadályoznom a szerződés kötést,mielőtt Mr. Wine kitalálja az együttműködést. Így rákell beszélnem Mr. Everwood-ot, hogy jó lesz India meg stb. S hogy voltam már ott. (igazából nem, de megkell mentenem a jövőjüket és az enyémet.) Kopogtattak az ajtón én pedig lefröcsköltem az arcomat, hogy lássák minden rendben van. Benjamin volt. Aggódva nézett rám, bejött és átölelt:- Szívem jobban vagy már? Nagyon megijedtem a rohamodtól. Mindenki rólad beszél, hogy minden rendben van-e?- kérdezte és magához szorított. –Igen, most már jobban vagyok, de miről beszélnek?- kérdeztem. Ben rám nézett és ezt válaszolta:- Lehet, hogy apám más eszközökhöz fog folyamodni, hogy meggyőzze Mr. Everwood-ot. Így nem tudom, hogy még maradunk-e, vagy apám megsértődött és elakar menni.- számolt be Ben. Wáó! A tervem eddig sikerült, most jön a második tervem. Még ezen a héten elkell üldözni innen ezt a családot. Le kell buktatni Mr. Wine urat, hogy egy igazi csaló. Viszont nagyon hiányozna Ben és Alex.
1914. május 20.
Hajnali 3 óra van és még mindig forgolódok álmomban. Ezerrel pörög az agyam, hogy mit terveljek ki. Csoda, hogy Ben-t nem lököm le az ágyról. Szegénykém biztos szenved miattam, hogy néha fejbe vágom a karjaimmal, és megrúgom a lábammal. Azt hiszi, hogy rosszat álmodok, de nem tudok aludni. Kitaláltam, hogy lemegyek a konyhába és iszok egy bögre kakaót. Felkeltem és magamra vettem a köntösömet. Leértem a földszintre és befordultam a konyhába. Előszedtem egy lábost és egy üveg tejet. Mivel nem találtam kakaóport, ezért felolvasztottam egy tábla csokit. Kevergettem- kavargattam és végre készen lett. Elkezdtem iszogatni a finom italt. Egyszer csak a szemembe villant valami. Olyan volt mintha szikrázna valami a konyhaajtónál. Letettem a bögrét az asztalra és közelebb mentem a fénylő ajtóhoz. Ez a konyhaajtó a kertbe vezetett volna. Amikor kinyitottam láttam, hogy az út a könyvtárba vezetne. Úristen, haza tudok menni! A szívem majdnem kiugrott a helyéről. Körülnéztem a konyhában nem jön-e valaki? Most, ebben a pillanatban átlépek a saját világomba. Nagy levegőt vettem és hazaértem.
2010. május 20.
Hűha! Sok minden megváltozott mióta nem voltam itt. A könyvtár bezárt és senki nem volt bent. Lehet, hogy valami raktározás van. Ránéztem az órára hajnali fél4 van. Jah, értem már. Az idő ugyanannyi, mint a múltban. Gondolkoztam, hogy hogyan menekülök ki innen. Amikor jobbra néztem egy fényt láttam a könyvtár végében. Oda rohantam és láttam a kijáratot. A fal megnyílt magától én pedig kimentem. Nagyon nagy volt a csend. Körül néztem, hogy nem-e lettem gyanús, hogy egy lyukas falon jöttem ki. Tapsoltam egyet és a fal vissza állt az eredeti helyére. Szedtem a lábamat amennyire csak tudtam. Végre hazaértem. Csendben belopakodtam a szobámba. Semmi sem változott. Bebújtam az ágyamba és elaludtam.Amikor kinyitottam a szememet anyám ült mellettem. –Szívem nagyon aggódtunk érted. Napok óta eltűntél. Hol voltál?- kérdezte anya aggódva. Én pedig felültem az ágyba:-Elmentem egy kis időre, a házi feladattal kapcsolatban. Biancáéknál voltam.- hazudtam. Most hogyan magyarázzam el, hogy a múltbéli családunknál voltam? –Bia azt mondta nem vagy nála. Ő is nagyon aggódik érted.-felvonta a szemöldökét. A fenébe. Akkor mit mondjak?-A könyvtárba mentem kutakodni és kedvet kaptam egy kis kirándulásra, de már itthon vagyok nem kell aggódnotok.- válaszoltam. –Rendben, de máskor szólj ha megint elfog a kalandvágy. Holnap pedig csomagolnod kell mert vár az egyetem. Ó,tényleg a Kingston! Lassan azt is elfelejtem a múltban, hogy egy egyetemista lány vagyok. Annyira jó az a világ. Tele van izgalmakkal és ott találtam meg a szerelmemet: Bent. Vajon mi lehet Alex-el? Amikor rajtuk gondolkoztam előszedtem a bőröndömet.
2010.május 21.
Készen lettem így levittem a cuccomat a taxihoz. A sofőr köszönt nekem én pedig üdvözöltem, beültem a kocsiba. Anyám még a nyitott ajtónál behajolt hozzám:- Az én lányom egyetemre megy! Sok sikert a vizsgákhoz! Nyáron várunk vissza téged!- azzal egy nagy puszit nyomott az arcomra. Én pedig egy kicsit elérzékenyültem, nagyon fognak hiányozni a szüleim. Apám is behajolt és adott egy puszit a homlokomra. –Aztán vigyázz magadra lányom! Büszkék vagyunk rád. Csak így tovább, nagyon fogsz nekünk hiányozni. Majd webkamerázunk, meg emailezünk. Szia kincsem!- apa megint adott egy puszit ezúttal az arcomra. Fájó szívvel engedtem el őket. Apa kihajolt a kocsiból és becsukta az ajtót. A taxisnak adott pénzt és még beintegettek nekem. Az autó beindult, így lassan távoztunk a helyszínről. A szeretett otthonomtól.1 óra alatt megérkeztünk az egyetemhez. Hát igen, a diákok is készülődtek, hiszen vége van a hétvégének. A Kingston se perc alatt megtelt az emberekkel. Hatalmas tömeg hömpölygött az udvaron, a lépcsőn és még a bejáratnál is. Hallom,hogy valaki a nevemet kiáltja:- Jenna! Jenna! Várj!- szólítottak, Bia volt. –Szia!- köszöntöttem nagy örömmel. –Hellóka, milyen volt a hétvégéd és az azelőtti napjaid? Eltűntél.- mondta csalódottan Bianca. –Tudom, ne haragudj, csak egy kis szabadság kellett a fejemnek. Annyi minden történik velem, hogy azt se tudom hol áll a fejem. Főleg az 1918…izé…jaj…Alex és Ben…jaj miket beszélek….-mi van velem? Bia azt se tudja, hogy időutazó lettem a könyvtári eset óta. S ez a fekete csipke itt van még mindig a zsebemben, csak tudnám miért. –Én nem tudom mi történt veled, de nagyon megvagy zavarodva az tény. Na, gyere mindjárt kezdődik az első óra!- belém karolt a barátnőm és felszökkentünk a lépcsőn.Végre letelt ez a nap is. Már nagyon elfáradtam. 8 óránk volt és azért volt ilyen hosszú mert valami prezentációt is végig kellett néznünk délután fél 1től. Leintettem egy taxit és haza mentem.Álmosan és fáradtan dőltem be az ágyamba. Csak arra vágytam, hogy aludjak egy jó nagyot.Gyorsan megfürödtem és beestem az ágyikóba és mély álomba szenderültem.
Éjszaka közepén, ami gyakran megesik ismét felébredtem. Éhes voltam így a konyhába vettem az irányt. A köntösöm zsebében volt a fekete csipke darab így éreztem mintha fűtené valami a combomat. Kivettem a csipkét és csillámlott és ragyogott magában. Felnéztem a velem szembe levő falra és a kör alakú bejárat utat engedett nekem az 1918as évekbe.
1914. augusztus 2.
Hoppá pár hónappal előrébb ugrottam az időben. Nem tudom, hogy miért történt ez velem, de lehet, hogy ezen a napon történt egy különös dolog. A vendégszobában voltam, a kapu ide vezetett. Gyorsan átvettem a háló ingemet valami normális szellős ruhára, mert perzselt a forróság. Kimentem a folyosóra és össze futottam Ben-nel. –Hol voltál?- kérdezte aggódva és ölelgetett és csókolgatott.-Én?Miért is?Hol voltam volna?- kérdeztem elég hülyén. –Augusztus van és te május óta eltűntél. Rettentően aggódtunk érted, hogy leléptél. Azt hittük megszöktél!-mondta Ben. –Jaj, dehogyis csak haza kellett mennem sürgősen a szüleimhez. Most már minden rendben van.-számoltam be az eseményről. –Rendben szerelmem!Nagyon hiányoztál! Komolyan azt hittem, hogy elhagytál.-ölelgetett Ben. –Még nem tudom, hogy mikor tűnők el megint, de ígérem szólni fogok.-ígértem neki. Ben pedig lágyan megcsókolt engem.
Elindultuk a kertbe és tűzött a Nap az égen. Azt hittem megsülök olyan melegem van. Ben egy napernyőt adott nekem és elvezetett a lovardába. Nem tudom mit akar, de nagyon örültem, hogy végre mellette lehetek. Megérkeztünk, Ben leült egy négyzet alakú szalmára. Megfogta a kezemet, közben előtte álltam. –Nagyon hiányoztál. Azt hittem belehalok a fájdalomba, hogy nem mondtál semmit, még levelet sem írtál.- panaszkodott. –Tudom, ne haragudj, hirtelen döntést hoztam és gyorsan kellett cselekednem.-mondtam neki. Ha már nyitva volt az ajtó muszáj volt átmennem az én világomba. –Nagyon hiányoztál nekünk, a családom is kérdezte merre vagy? Nem tudtam mit válaszolni, hiszen nem írtál levelet. Azt mondtam, hogy elhagytál. Ne, haragudj, nem kellett volna ilyet mondanom. Apám mérges lesz, ha meglát téged.- mesélte Ben. Hát nem tudom, most komolyan menjek be közéjük? Ki fognak tiltani? Hogyan fognak rám reagálni? –Ben,tényleg ne haragudj rám. Tényleg nem akartam ezt. Gyorsan kellett cselekednem.- mondtam neki szomorúan. Ben elém állt és megfogta az arcomat és megcsókolt. Nem akart elengedni, szerintem nagyon hiányozhattam neki. Egyszerűen fűtötte a vágy, hogy megkaphasson végre engem. Én pedig átöleltem és azt akartam,hogy soha ne érjen véget ez a pillanat.
Mr. Wine kitalálta, hogy ismét lovaspólót fog rendezni. Hiszen imádja ezt a programot, így nagy felhajtást csinált ebből. Az egész család sürgött-forgott. A szakácsok a legfinomabb és a legdrágább ételeket készítették el. A cukrászok pedig isteni süteményeket és tortákat sütöttek.
A konyhából csak áradtak a jó illatok. Napközben lementem nézelődni, hiszen jóba vagyok a konyhás nénivel. Az emberek nagyon örültek, hogy meglátogattam őket. A szakács egyből hívott egy kóstolóra. Utána pedig a cukrász könyörgött, hogy maradjak még, hiszen látnom kell a végeredményt. Így az egész délelőttöt ott töltöttem.
Délutánra már készen lettek az ételek, ezért nyugodt szívvel engedtek el a séfek. Megköszöntem nekik, hogy megkóstolhattam a finom ételeket, ők pedig mondták, hogy jaj ugyan már, hiszen kellett valaki aki véleményt mond nekik. Szerencsére a szakácsnak tudtam szólni, hogy még egy icipici sót tegyen a levesbe, mert sótlan. A pasi ragyogott az örömtől szó szerint. –A ház ura is sósan szereti a húslevest.- mondta mosolyogva.
Dalolászva jöttem ki a konyhából. Érezni lehetett rajtam a sütemény illatát. Balra fordultam és valaki elkapott a kanyarban. Alex kapott el hirtelen. –Jó napot szépségem!-üdvözölt engem. Én pedig csúnyán néztem rá. –Hát te meg?- kérdeztem ingerülten. –Milyen szép köszöntés! Rossz napod van?- kérdezte nevetve. –Nekem nem,mert egész nap a konyhában segédkeztem.-válaszoltam. –Áhá! Értem. Akkor most pihenned kell, hosszú még ez a nap. 1 óra múlva kezdődik a verseny.- informált Alex. –Úristen! Nekem akkor készülődnöm kell!- kiáltottam fel ijedten és már rohantam is a szobámba.
Tétován álltam a szekrényem előtt. Fehér ruha vagy kék? Vagy piros? Áhhh, inkább a fehér az jobban illik ehhez az eseményhez. Levettem a ruhát a fogasról és öltözködni kezdtem. Kopogtak, lehet, hogy Ben az. –Gyere be nyitva van.- mondtam nevetve. Valaki bejött és bezárta az ajtót. Ezután a hátam mögé állt. Félig húztam csak fel a ruhámat, a felső testemen még mindig látszott a fűzőm. A vállam csupasz volt és alig vártam, hogy Ben belecsókoljon a nyakamba. Nem rég fürödtem meg, így illatoztam a parfümtől is. Ben tovább csókolta a testemet. Átfogta a derekamat és megint a nyakamra vándorolt. Azt hittem, nem élem túl, annyira vágytam rá. Most a karomat cirógatta, lágyan és finoman. Szinte beleremegtem az érintéseibe. Most a hátamhoz ért, a hideg kirázott szó szerint. Annyira újak voltak ezek a dolgok, még sose csinálta ilyen lassan. Úgy vártam, hogy megcsókolhassam. Amikor végzett velem maga elé fordított. Alex volt!!! Úristen! A férfi elmosolyodott és erősen szorított magához. –Alex….azt hittem, hogy…-kezdtem volna tiltakozni, Alex elkezdett csókolni. Én pedig elájultam a tüzes csókoktól.
Alex karjaiban feküdtem eszméletlenül, most kezdtem el igazán magamhoz térni. Ez az egész szexuálisan is túlfűtött volt. Most Alex nagyon magához ölel és érzem, hogyan dobog a szíve. Nyugodt volt és elégedett. Végre megkaphatott engem úgy igazán. Bár volt egy kis lelkiismereti furdalásom Ben iránt, de hamar elfelejtettem őt Alex mellett. Ez a férfi is tud ám mindent! Nem tudom kit válasszak. Alex megszólalt:- Képzeld. Jövőhéten megnősülök. Nem tudom, mire számítsak. Valahogy nem akarom ezt az egészet.- mondta. Én pedig felpattantam.
-Te megőrültél?- kérdeztem hirtelen haraggal. A takarót magam köré csavartam és úgy álltam dühösen. Alex is magára tekerte a paplant és elém állt. –Szerelmem, csak te létezel a számomra.- magyarázkodott. –Nekem nem létezel! Megcsaltad a menyasszonyodat! Azt hittem, hogy végeztél vele! Hogy lehettem ilyen hülye, hogy bedőltem neked?- forrtam magamban. –De, Jenna én..-dadogott idegesen Alex. –Nincs de, és most össze szeded a holmijaidat és kitakarodsz innen!- ordítottam idegesen. –Jenna…kérlek hallgass meg!-könyörgött nekem, miközben hozzá vágtam a ruháit. –Nem érdekel! Takarodj!Tűnj el!-parancsoltam. Közben kitoltam a szobámból. Alex ott állt egy szál takaróban az ajtóm előtt.
1914. augusztus 2. este
Egész délután ott ültem a szobámban egyedül. Mindenki elment a lovaspóló versenyre. Engem nem izgatott a dolog. Gondolkoztam, hogy Alex miért nem akar megnősülni? Hiszen szereti a menyasszonyát, vagy nem? Próbáltam nem erre gondolni, de mindig legyőztek a fantáziáim. Arról, hogy hogyan csókol, és nem tudom elfelejteni, ami délután történt. Azt hittem, hogy Ben akar lefeküdni velem, erre meg Alex csábított el. Ezen zakatolt az agyam közben lementem a konyhába enni. Nagyon éhes lettem megnéztem a hűtőben, hogy maradt-e a töltött pulykából?
Jól jártam, mert még van a kedvenc ételemből. Leültem az asztalhoz és jóízűen falatoztam. Találtam a sarokban egy üveg bort és azt eliszogattam egyedül. Miközben vacsoráztam lépteket hallottam a konyha felé. Lenyeltem a falatot és vártam, hogy jöjjön elő valaki. Az árnyék belépett (félhomályban eszegettem) és felkapcsolta a villanyt. Ben volt az.
-Ó hát itt vagy.-mondta vidáman. –Igen, lejöttem enni. Nagyon finomat csinált a szakácsotok. Igazi őstehetség.- jelentettem ki. Felálltam a székről és a vízcsaphoz meneteltem. Amikor kezet mostam Ben hátulról átölelt. –Annyira szeretlek. Nem tudod, hogy mennyire. Nem találok rá szavakat. Te jelented az egész életemet. Ha te nem lennél, nem is tudom, hogyan élnék nélküled. Olyan hirtelen pottyantál bele az életembe,mint egy vihar. Egyből beléd szerettem Jenna.- súgta a fülembe és maga felé fordított. Ott álltam a mosogatónál és arrébb mentünk. Ben letérdelt előttem és matatott a zsebében. Előhúzott egy kis dobozkát. Nekem pedig ezerrel dobogott a szívem. Jenna Everwood, hozzám jössz feleségül?- és felnyitotta előttem a kis dobozkát. Eljegyzési gyémánt ezüstös gyűrű volt benne. –Igen!-válaszoltam boldogan. Ben kivette az ékszert és az ujjamra húzta. Amikor felállt azonnal megcsókoltam! –Én leszek a világ legboldogabb felesége egyszer.-mondtam boldogan. Ben pedig felkapott engem a karjai közé és felvitt a hálószobába.
1914. augusztus 3.
Szerelmes vagyok Benjaminba. Annyira, hogy elmondhatatlan. Így elhatároztam, hogy gyűrűs menyasszonyként felhagyok a titkos viszonyommal. Alex-nek egyszer és mindenkorra elkell mondanom, hogy ezennel vége. Nem szeretnék botrányt kavarni. Igaz Alex jelenlétében elveszítem az önkontrollt, de előbb-utóbb véget kell vetnem ennek az egésznek! Ben karjaiban ébredeztem. Gyönyörű éjszakánk volt, fülledt és romantikus. Egyszerűen még most is beleborzongok annyira jó volt! Elhatároztam,hogy bejelentem és lerázom az ügyet Alex-el. Most már tényleg abba kéne hagynom ezt a viszonyosdit! A végén még pletykálni fognak rólam,hogy milyen nő vagyok. Megérkeztem Alex ajtajához és kopogtattam. Vártam míg örömmel kinyitja az ajtót,de nem. Kopogtam még egyszer és nem reagált semmire. Így összeszedtem magam és megfogtam a kilincset. Benyitottam Alex szobájába. Ott ült részegen és whiskey-t iszogatott. A szemei üvegesek voltak,semmit se lehetett kiolvasni a tekintetéből,hiszen félhomály lepte be a teret. Közelebb merészkedtem ő pedig nem mozdult
meg. -Szia...Látom nagyon magad alatt vagy.- jelentettem ki hallkan. -Igen,ami azt illeti...-válaszolta rekedten. Ott álltam előtte és vártam,hogy mondjon még valamit, de semmi.-Képzeld...Ben megkérte a kezemet. -mutattam neki a gyűrűt. Alex erre felpattant és előttem
termett. -Az öcsémet nem szereted!Csak kihasználod!- förmedt rám Alex. Elkapta a karomat és magára rántott. -Te az enyém vagy!Csókolj meg!-erőszakoskodott. -Nem!Engedj már el!Én nem szeretlek téged!-szóltam rá,de alig bírtam kiszabadulni a szorításából. -Te hülye ribanc értsd már meg,hogy csak én szeretlek téged!-ordította büdös lehelettel. Azt hiszem tényleg túl sokat ivott. -Alex!Én már nem szeretlek,nem is szerettelek,csak kaland volt az egész. próbáltam lerázni magamról, de sikertelenül. Annyira nem volt magánál,olyan részegre itta magát,hogy szerintem azt se tudja,hogy hol van és mit csinál. Közben pedig az ablakhoz szorított. Próbált megcsókolni,de mindig elhúztam a fejemet. -Te ribanc csókolj már meg!-kiabált rám,erősen megfogta az államat és vadul megcsókolt. Én pedig próbáltam kiszabadítani magam. Először elgyengültem,nem a csókoltól, hanem vártam,hogy egy kicsit engedjen el. Amikor abba hagyta a smárolást,egyből a lábára léptem a magas sarkú cipőmmel. Alex olyan ideges volt,hogy be akart nekem sózni egyet én meg gyorsan eliszkoltam onnan. Helyettem az ablakot törte be. A kezéből ömlött a vér és csodálkozva rám nézett,mint aki hirtelen kijózanodott volna. -Én...nem gondoltam volna,hogy ilyen eszközökhöz fogsz folyamodni,ha bejelentem neked az eljegyzésemet. Tévedtem,te egy vadállat vagy!Még,hogy szeretsz?Csalódtam benned!-mondtam szinte sírva. Alex még mindig ott állt vérző kézzel és mozdulatlan volt. Én pedig gyorsan elindultam az ajtó felé. Végleg búcsút intettem életem szerelmének....
Reggel az étkezőben mindenki ott volt Alex és Elizabeth-en kívűl. Próbáltam úgy csinálni, mintha nem érdekelne,hogy mikor jön, de egyszerűen ellenállhatatlan vágyat éreztem,hogy ne nézzek a bejárat felé. Kihúztam magam és elkezdtem enni. Eltelt már 5 perc és még mindig semmi. Egyszer csak Mr. Wine végre megtörte a csendet. –Képzeljétek Alex és Elizabeth elutaztak Skóciába 3 napra. Lehet, hogy eljegyzik újra egymást. Nagyon örülnék neki, ha kibékülnének, mert jó párost alkotnak.-mesélte Mr. Wine. A francba! Tudhattam volna, hogy Alex így próbál bosszút állni rajtam. Azt mondta, hogy szeret engem!!! Nem értem,de nem is érdekel….Megfogtam Ben kezét és bájosan rámosolyogtam.
1914.augusztus 6.
Teltek a napok és megmondom őszintén már nagyon vágyom az igazi életembe. Szeretnék beszélni erről Biancának, de nem fogja elhinni. Szerinte az időutazás nem létezik és én ebbe pont beleestem. Nem tudom, hogy mi célom itt. Haza szeretnék menni és szeretnék egy normális pasit magam mellé. Nem szeretnék még menyasszony lenni. Túl fiatal vagyok még a házassághoz. Felemeltem a kezemet és megcsillant a gyűrű az ujjamon. Túlságosan boldog voltam ahhoz, hogy szomorkodjak Alex miatt. Próbálom lezárni vele a vitákat, a titkos ott léteket, de most jól megy. Ben mindig viccelődik, hogy holnap lesz az esküvőnk és egyből terhes leszek. Hát köszi inkább ezt kihagynám a gyerek vállalást.
1914.augusztus 10.
Ezt nem hiszem el! Most rám erőltettek egy igazán giccses ruhát. Komolyan mondom, hogy lefogok lépni még az esemény előtt! Mr. Wine nagy boldogan közölte velünk a tegnapi vacsoránál, hogy Jótékonysági bált fog rendezni. Szerencsére nem kaptam fuldokló rohamot, nem nyeltem félre a falatot és túléltem ezt a sokkot. Szóval egész jól tűrtem ezt a bejelentést. Alex széles mosollyal kacsintott rám, a kezeit az asztalra helyezte. A bal keze még mindig bevolt kötözve. A múltkor eset óta alig szóltunk egymáshoz. Bennek pedig nem említettük a valódi okát. A bátyja mindenkinek azt hazudta, hogy a kocsmában megakarták verni pókerezés után. Elizabeth pedig nagyon aggódott a vőlegénye miatt. Én pedig szó szerint rettegtem,ne hogy újra megtaláljon Alex. Így minden este alaposan bezárom magam a szobába és nyugodt szívvel fekszem le az ágyba. Sajnos újabban Alex hulla részegre issza magát és éjjelente teli torokból szokott énekelni. Volt olyan alkalom amikor Elizabeth nem engedte be maga mellé az urát. –De…Beth…hukk..drááájjjgáááámmmhhh….Ééééééénnnnn Alex vadgyok!Ennnygedgggyyj be!!hukk!-ordította részegen. Úgy összemosódtak a szavai, hogy alig bírtam kivenni amit mondani akar. Szó szerint így kiabált az ajtónál egész éjjel. Mivel a lány nem reagált rá, így engem is megtalált a pasi. Először bekopogott. –Hejjjjllóó Jhennnnyyaa!hukkk hörrrr….khm…enygedj beeehhh!-dörömbölt az ajtón, de nem érdekelt. Úgy tettem, mintha nem hallottam volna. Félóráig kérette magát aztán hallottam, hogy összecsuklik az ajtóm előtt. Szerencsére reggelre már nem volt ott. Hirtelen visszatértem a gondolataimból és a tükör előtt álldogáltam egy gyönyörű szép báli ruhában. Igen, tündérmese szerű volt az egész. Ben pedig benyitott a szobámba és alig jutott szóhoz végül kibökte: -Gyönyörű vagy Jenna! Te leszel a bál szépség királynője!-áradozott a vőlegényem. –Köszönöm szívem.- mondtam és megcsókoltam őt. Belekaroltam Ben-be és emelt fővel és királynői tekintéllyel mentem vele a vendégek közé. Rengetegen voltak! Csomó fotós volt és még újságírók is kérdezgettek. Előttünk Mr. Wine és a felesége voltak. Az inas hangosan bemondta a nevüket. Izgatottan álltam Ben mellett. –Semmi baj, mindjárt túl leszünk rajta.- nyugtatott, de még mindig gyorsan dobogott a szívem. Alex és Elizabeth következett.
-Alexander Richard Wine első szülött fiú és menyasszonya Elizabeth Kingsburry -kurjantotta a pasi. Alexék gyorsan elénk álltak és gyorsan csókot váltottak egymással. Úgy éreztem magam mintha hányni akarnék tőlük. De, igazából csak Alex-el van bajom. Elindultak a lépcsőhöz a fotósok pedig kattogtatták a számomra 120 éves fényképezőket. –És a Jótékonysági Bál harmadik páros résztvevője: Benjamin James Wine másodszülött fiú és menyasszonya Jenna Angela Everwood!- ahogy a lépcsőhöz értünk Alex csúnya tekintettel mért végig engem. A legszebb mosolyomat vettem elő és boldogan lépkedtem a párom mellett. Ahogy leértünk Alex a nagy tömegben rám talált és a fülembe súgta gyorsan:- Menyasszony vagy szerető? A másik jelző jobban illik rád. Vajon mit szólna Ben,ha megtudná, hogy többször is megcsaltad velem?-kérdezte gonoszul. Én pedig nem hagytam magam:-Mit szólna a családod ahhoz, hogy megütöttél egy nőt? Mit szólnának arra, hogy igazából egy ablakot találtál el helyettem? Jah és Elizabeth mennyire gyűlölne meg téged emiatt?-kérdeztem szinte a dühtől visszafojtott hangommal. –Hmmmm. Mit szólnának ahhoz, hogy egyszer majd kiderül, hogy titokban elveszlek feleségül?-kérdezte nevetve Alex. Ezzel most felnyomta a vérnyomásomat! –Te idióta!-szóltam rá mérgesen. Megfordultam és faképnél hagytam. Igaz napok óta alig bírok enni az idegességtől, de hát ez van. Hirtelen megszédültem és elájultam a kijáratnál.
Homályos arcok álltak körülöttem próbáltam kinyitni a szemeimet,de nagyon gyenge voltam.
Pislogtam egy-kettőt és még mindig nem tértem magamhoz. Szó szerint lebegtem és könnyűnek éreztem magam. Hideg ronggyal törölgették a homlokomat. Aztán lassan, de biztosan visszatértem a valóságba. A lépcsőnél feküdtem és Ben tartott a karjaiban mellette pedig ott állt Alex. Engem pedig egy orvos vizsgált. –Jobban van, csak elájult. Kisasszony hogy érzi magát?- kérdezte a férfi. A szám kiszáradt és alig bírtam megszólalni.–Ehh…igen…-válaszoltam gyengén. –Rendben. Vigyék egy kicsit a kertbe, hátha jobban fogja érezni magát a levegőn.- tanácsolta az orvos. Alex és Ben segítettek talpra állítani és átkaroltam a fiúkat. Kitipegtünk a kertbe és leültettek egy padra. Lassan kitisztult a fejem és máris kezdtem jobban érezni magam! –Úristen, mi történt velem?- kérdeztem csodálkozva. –Azt láttuk, hogy a földön fekszel eszméletlenül.- válaszolta Ben. –Oh, biztosan sokat ittam.- nevettem. A fiúk egyáltalán nem tartották viccesnek a mondandómat. –Mi az? Lehet benne valami.- mondtam komolyan. Ben felállt mellőlem és megfogta a kezemet. Lehúzta magáról a jegygyűrűt és a tenyerembe nyomta. –Mi ez? Mit csinálsz?- kérdeztem aggódva. –Igazából a tiédet kéne levennem.- mondta csendesen és lehúzta a gyűrűmet az ujjamról. –Tessék?- kérdeztem megdöbbenve.
Ben összeszorította a markában a gyűrűket és a kerti tó felé dobta. –Mit csinálsz???-kérdeztem még mindig csodálkozva. Ben felém fordult. Alex láthatta, hogy komolyan akar velem maradni az öccse így elsétált a sövények mögé. Ketten maradtunk. –Jenna. Én úgy érzem túl korai lenne a házasságunk ezért gondoltam, hogy most rögtön felbontjuk.- mondta őszintén. Hála istennek! Csak észbe kapott már! –Oh….-csak ennyit nyögtem ki a megkönnyebüléstől. –Nem kellett volna?- kérdezte csodálkozva Ben. –Jaj te butuska! Jól tetted, tényleg túl fiatalok lettünk volna ehhez. Inkább várok veled jó sok évet!- és átöleltem. Ben ott térdelt előttem én pedig a padon ültem. Úgy ölelkeztünk és csókolóztunk.
1914. augusztus 11.
Jó érzés volt úgy ébredni, hogy nem vagyok menyasszony. Komolyan mondom akkora súly esett le a vállamról. Olyan jól éreztem magam. Most már Ben barátnője vagyok továbbra is. Nem tudom, hogy miért bontotta fel a jegyességünket, de jobb volt így. Általában a nők kibuknak azon, hogy a pasijuk miért nem veszik feleségül őket? Ez most nálam másképp alakult. Végre bűntudat nélkül….lehetek…Alexel???? Nem tudom, de nem akarom már ezt.
Felkeltem az ágyamból, Ben még mindig aludt. Felkaptam a selyem köntösömet és kimentem a folyósora. Nem tudom hány óra lehet, de a Nap még csak felkelőben volt. Le akartam menni a fürdőbe, hogy megmossam a fogamat és az arcomat, de kiszúrta a szememet, hogy nyitva volt Alexék ajtaja. Úgy csináltam, mintha csak arra sétálnék. –Szia!- beköszöntem Alexnek. A férfi ott ült a dívány szélén és térdre támaszkodva gondolkozott. –Szia…-köszöntött szomorú hangon. Mi történhetett? Miért van egyedül? –Hogy…- kezdtem volna, aztán láttam, hogy Elizabeth cuccai nincsenek a szobában. –Csak nem??-kérdeztem csodálkozva. –Elizabeth elhagyott. Azt mondta, hogy már nem szeret engem.- mondta komolyan és látszott rajta, hogy megviselte az egész. –Hogy hogy nem??? Hiszen nagyon szerettétek egymást!-kérdeztem megdöbbenve. –Amikor először megütöttem az nem volt első alkalom…Már többször…többször kezet emeltem rá…Aztán kiderült, hogy ő is megcsalt….egy herceggel! Érted? Egy herceggel!!! Elhagyott a menyasszonyom akit mindennél jobban szerettem!- bukott ki Alex. Totál le volt törve.-Egy herceg miatt???De ugye nem mondtad el neki, hogy én vagyok az a lány…-kérdeztem hallkan. –Nem.Azt mondtam, hogy egy udvarhölggyel. Ne aggódj nem sejtenek semmit sem.- nyugtatott Alex. Becsuktam az ajtót és leültem mellé.
A kezemet a térdére helyeztem. Ő pedig megfogta. –Képzeld…Ben felbontotta az eljegyzésünket. Végleg…Túl fiatalok vagyunk a házassághoz.- számoltam be neki. –Igen azt láttam, hogy a tóba hajít valamit és kettesbe hagytalak titeket.- mondta Alex. Egymásra néztünk és mintha valami motort beindítottak volna úgy elkezdtük csókolni egymást! Alex azt se tudta, hogy hol és hogyan csókoljon engem, egyszerűen nem tudott betelni velem! Én pedig odáig voltam amikor a nyakamat érte el. Csókolt és tapogatott, simogatott, mint aki ki lenne éhezve. Én se voltam egyedül annyira jól éreztem magam vele! –Szeretlek!-mondta hevesen Alex. –Én is nagyon!Kívánlak!-sóhajtottam. A fiú lefektetett az ágyra és mindent tett velem amit csak az ember elképzelni tud!!!