A Fekete Csipke harmadik rész folytatás

1915. június 5.

Kábultam ébredeztem a pihe-puha ágyamban. A kezeimmel keresgéltem Gareth karját, ekkor felpattantam. Nem volt mellettem. Olyan szédületes éjszaka volt, hogy most is remegek a vágytól. Vajon mi rejtőzik benne? Tehetséges lepedő akrobata vagy varázsló nem tudom. Az biztos, hogy nagyon jó szerető. Sajnos egy valami emlékeztetet Ben-re,amikor a reggeli rosszullétem megzavart. Kirohantam a fürdőbe hányni. Rettentő éhes voltam, mégis rókáztam. Remélem nem rontottam el a gyomromat, vagy a terhességgel jár. A terasz ajtóm nyitva volt. Kisétáltam. A napsugár kényeztette a bőrömet és az arcomat. Egy kis lenge szél felkapta a selyem háló köntösömet. Lefújta rólam a ruha darabot és egy szál hálóingben álldogáltam. Élveztem a pillanatot. Ekkor egy meleg kéz érintette meg a vállamat. Végig csókolta a nyakamat, simogatta a karomat. A testem egyből lángra gyúlt és a lábaim kezdték megadni magukat. A pillangók pedig repkedtek a gyomromban. Szerelmes voltam. Gareth Wine-ba. Ő állt a hátam mögött és szédített engem. Gyorsan észbe kaptam és elé álltam.-Elég legyen!- tiltakoztam hevesen. Pedig a karjai között voltam. –Mi a baj? Azt hittem élvezed,ami történik veled.- nevetett huncut hangon. –Haha…Hagyd abba mielőtt bejön Benjamin.-parancsoltam. –Nincs itthon. Hagyott neked egy levelet, hogy…- a zsebéből előszedett egy gyűrött papír darabot. –Nem lesz itthon egész nap. Este jön és vendégek is lesznek. Blablabla.- olvasta és ismét összegyűrte. –Add ide! Nem hiszem el!- kértem tőle.Gareth erre ismét a zsebébe tűrte a levelet. –Ha nem hiszed járj utána.- mondta.-Gareth!- már nagyon mérges voltam rá. –Kérlek most….- ekkor megint elfogott engem a hányinger. Nagyon rosszul lettem. Ellöktem magamtól a fiút és a fürdőbe rohantam.-Jenna!- szólt be az ajtón keresztül Gareth. Aggódó volt a hangja,de azért se válaszoltam neki.Nem az ő gyerekét hordom a szívem alatt. –Jól vagy?- kérdezte pár másodperc múlva.Ismét a wc kagyló felé hajoltam. –Ezek szerint nem. Engedj be kérlek!- hallottam, hogy dörömböl az ajtón keresztül. Nagy nehezen betörte. Én pedig rémülten néztem rá a wc kagyló mellett. –Halál sápadt vagy. Biztos, hogy ez a terhesség?- kérdezte miközben tanulmányozott engem. Orvosi szaktudással megvizsgált. Megmérte a pulzus számomat, kivitt a szobámba.Leültetett az ágyam szélére és vizsgálgatott tovább. A szememet is megnézte aztán a hasamra tévedt a keze. Megtapogatta és felállt a guggolásból. –Érdekes, de mindegy. Szerintem diétázz egy kicsit. Egészségesebben kellene táplálkozni és a tegnapi bor nem tett jót neked.- mondta a diagnózist. Megvontam a vállamat és a fürdőbe akartam menni. –Várj, szerintem most pihenned kéne az ágyban.- elkapott a karomon. –Nem.- válaszoltam neki. –Jenna! Megparancsolom, hogy…- folytatta volna, de közbe szóltam. –Nem érdekel! Utálom ezt a gyereket aki bennem növekszik, tönkre teszi az egész életemet, a terveimet. Inkább vártam volna Alextől gyereket mint…- sajnos az ajtóban állt Ben is. Aki szomorúan és megbántva nézett rám. –Ben állj meg nem úgy értettem!- szóltam utána. A fiú elsétált. Én pedig utána rohantam. Gareth is utánam jött. –Állj meg! Ne rohangálj ilyen állapotban!- szólt utánam Gareth. Ez engem nem érdekelt. –Ben! Kérlek hallgass meg, nem úgy értettem. Tudod, hogy nem bírom ezt a terhességet!- magyaráztam neki. –Állj már meg Ben! Hogy jöttél ilyen korán! Tudtommal dolgod van. –érdeklődött Gareth. A lépcsőnél lerohant én pedig követtem őt. Egy lépcső fokot elnéztem és ekkor gurulni kezdtem.

1915. június 5. este

Felébredtem. A kórházban feküdtem a többi sebesülttel, vagy mit tudom én kikkel. Asszonyok voltak körülöttem akik kisbabákkal voltak. A többiek pedig nagy hassal feküdtek és arra vártak, hogy végre szülhessenek. A másik ágynál pedig egy boldog család állt a kismama körül egy édes kislányt szorongattak. Lenéztem a hasamra és amikor megérintettem óriási fájdalmaim voltak. Vissza emlékeztem: legurultam a lépcsőn. Csoda, hogy nem tört el a gerincem. Fájt a hátam, a lábam a karom. Mindenem még a fejem is. Előre nyújtottam a karomat és elhúztam az elválasztó függönyt. Nem akartam látni azt a családot. A szívem facsarodott össze. A szemeimben pedig összegyűltek a könnyek. Amikor izegtem mozogtam a kórházi ágyon láttam, hogy véres a lepedő. Az arra járó nővért megkértem segítsen.-Jézusom maga!- rémült meg, de segített rajtam. –Mi történik?- kérdeztem idegesen.-A babája….elveszett…- válaszolta közben felállított az ágyból.-Micsoda?- kérdeztem csodálkozva. Nem hittem el. A gyerek….Már nincsen többé. Micsoda? Nem biztos, hogy egy álom. Ben nemsokára felébreszt a lépcsőnél: minden rendben van.Neeeem ez nem létezik! –De, nővér én ezt nem értem. –kezdtem bele a mondandómba:- Hol van a gyerekem?- kérdeztem. –Maga csak pár hetes volt. Ilyenkor könnyű elveszíteni a magzatot.- a nővér a homlokomra tett egy vizes rongyot. A hírtől olyan rosszul lettem,hogy elveszítettem az eszméletemet. Délután volt,az orvosok többször megvizsgáltak és sajnálattal közölték,hogy a babám elveszett.Úgy elkezdtem sírni,mint a vízfolyás. Ekkor valaki elhúzta a függönyt.-Jól vagy?- kérdezte Ben. Nem mertem rá nézni. Haragudtam rá, minden miatta van!Makacsul összefontam a karomat. Elrántottam a fejemet. Közben letöröltem a könnyeimet az arcomról.–Jenna….- mondta együtt érzően és leült mellém.A nővér aki az előbb megvizsgált elpakolt és elviharzott az ágyamtól.Ben magával rántott egy széket és leült mellém. Fürkésző tekintettel méregetett.Aztán lehajtotta a fejét és nagyokat sóhajtott. –Mi az?- kérdeztem végül. Ben pedig meggyötört arccal nézett vissza rám. –Sajnálom. Az én hibám..Bocsáss meg. Nem akartam, hogy bajod essen.- kért bocsánatot Ben. Ez nem nagyon hatott meg, de ezt mondtam:- Semmi gond. Túl fiatal lettem volna hozzá. Még kell pár év.- összekulcsoltam a kezemet. Elhúzták a függönyt. Gareth volt. –Hogy van a betegünk? Fájnak még a végtagjaid? Jól van a hátad? Holnap megpróbálunk lábra állítani. Megnézzük a gerincedet is. Csúnyán megütötted, kérdéses, hogy nem-e bénultál meg.- közben a kórlapomat firkálta. –Micsoda?- kérdeztem meg ijedten. Bár tény és való baromira fáj mindenem. –Hány napig kell itt feküdnöm? Úristen!- jajveszékeltem. –Semmi baj nem lesz. Vigyázunk rád, a háború ideje alatt is voltak hasonló sebesültünk, kiderült, hogy lábra tud állni. Bár látom a lapon nagyon megsérültél.A kisbabádat is elveszítetted...- mondta szakszerűen Gareth. –Mindig beléd botlok, ha valami bajom esik.- mondtam kicsit elmosolyogva. –Kicsi a világ drága Jenna. Kérlek Ben egy kicsit hagyd el a terepet, megnézem Jenna hátát. –kérte az unokatestvérét. Ben megvonta a vállát és kisétált a teremből.Gareth nagyot sóhajtott idegességében. Elzárt a kíváncsi tekintetektől és ketten maradtunk a függöny mögött. Levettem a hálóingemet, amiben feküdtem. Gareth pedig megnézte a hátamat. Jól esett, ahogy az ujjai végig szántottak a gerincemet. A hideg is átfutott rajtam.-Hmmmm. Úgy látom hamar megfogsz gyógyulni, szerintem holnap este haza mehetsz. Sőt másnap reggel megpróbálhatnál járkálni. Egyébként itt fáj még?- kérdezte és közben megnyomta a lapockámat. –Egy kicsit.- válaszoltam. –Akkor még egy éjszakára maradsz. Holnap is megnézlek. –végig simított a hátamon. –Mit csinálsz?- csodálkoztam, mert simogatta a hátamat. Elém állt és segített felállni. A hasamat is megvizsgálta.-Hallottam a vetélésedről...Szerintem még maradsz éjszakára.A nővér figyelni fog rád.Adunk neked fájdalom csillapítókat.-mondta a magáét és blablabla. Szóval azt mondta, hogy holnap fogok lábra állni.Ekkor felkeltem az ágyról.A lábaim jól voltak. Végre éreztem a talajt magam alatt. –Ez csodálatos.- bámultam a földre. –Erős vagy. Kitartasz a hited mellett.Úgy látszik nem kell holnapig várnod.- suttogta Gareth. Felvettem a papucsomat és járni kezdtem. Segítség nélkül körbe sétáltam az ágyamat. Vissza felé menet pedig egy kicsit megbotlottam. Gareth hozzám rohant. A karjai közé estem. Csillogó szemekkel nézett rám. A szívem ezerrel verdesett a mellkasomban. A fejem pedig rózsaszín felhőkbe burkolózott. Amikor hozzám ért a vér az ereimben tombolni kezdett és követelte Gareth érintéseit. –Bocsánat.- hebegtem zavartan. –Tudod, hogy nem baj. Most tanulsz meg újból járni. Nagyot estél a lépcsőről.- nyugtatott az orvosom. A fülemben zakatolt a szívem. Na, jó nem szó szerint. Inkább a vérem tombolt bennem. A vágy és a kíváncsiság. Nagy levegőt vettem és a jobb lábammal léptem. A hátam már nem fájt annyira. Próbáltam kiegyenesedni és sikerült! –Ügyes vagy Jenna!- dicsért meg Gareth. Ekkor megfogta az államat és a szemembe nézett. Próbáltam olvasni a tekintetéből, de azt láttam: vágyik rám. Ő is akar engem. Itt és most. Azonnal. Kapkodva vettem a levegőt, a torkom égett és kapart. Persze, mert már köpni nyelni nem bírok miatta. –Jenna én…nagyon…sajnálom,de…- kezdte a mondandóját Gareth. Nem engedtem, hogy befejezze amit mondani akart. Gyorsan megcsókoltam. Ő pedig viszonyozta. Levette a kezemet az arcáról és elhúzódott. –Jenna….-suttogta hallkan. –De, szeretlek. Hidd el. Örülök, hogy nem lesz gyerekem és veled szeretném leélni az életemet.- hadartam, de ő nem várta meg, míg befejezem. –Nem Alex halt meg….-amit mondott óriási követ ütött a szívembe. –Tessék?- éreztem, hogy forog a világ körülöttem. –Alex….igazából….Gareth halt meg. Én vettem át Gareth szerepét. Szóval…- vallotta be. Tágra nyitottam a szememet majd becsuktam. Biztos a fájdalom csillapító miatt van. Tuti, hogy amiatt hallucinálok. Így is szédültem le a párnámra. Csak ezt hallottam:- Én vagyok Alex.

1915. június 6.

Óvatosan nyitottam fel a szemeimet. Ránéztem a faliórára ami reggel kilenc órát mutatott. A szememre tettem a kezemet, majd a résen keresztül néztem újra az órára. Még mindig kilenc van. Megcsipkedtem az arcomat. Ébren vagyok már. Lépteket hallottam. Megpróbáltam jobb oldalra fordulni, de fájt a derekam. Így a hátamon feküdtem tovább. Behunytam a szemhéjamat. Susogást hallottam. Elhúzták a függönyt.-Jó reggelt!- köszöntött a nővérke.Csodálkoztam. Azt hittem Gar…akarom mondani Alex jön. –De öh…nem úgy volt, hogy? –kérdeztem dadogva. Az eszem megáll komolyan. Nem bírok kiigazodni a pasikon.-Ma este hazamehet kisasszony. Délelőtt jön Dr. Wine és járnak egyet a kórház területén.-tájékoztatott a nő. Remek! Idejön Alex és a képembe fogja nyögni: „most elmegyünk egy kicsit sétálgatni. Addig elmesélem mi volt ez a csere az unokatesómmal. Haha ez a kész átverés show Jenna drágám, de maradjon a mi titkunk.” Szánalmas! Elegem van. Felpattantam az ágyból, az elfeküdt derekamat fájlaltam, de nem érdekelt. Vissza emlékeztem Alex tekintetére amikor kiabáltam, hogy inkább tőle vártam volna gyereket mint Bentől. Nem tudom, hogy ez a megbánás vagy az elégedettség mosolya volt-e? Így megpróbáltam lazítani és vártam, hogy Alex jöjjön ide. Ajtó nyikorgás.Nagy levegőt vettem. Becsukódott az ajtó, levegő kipréselve. –Hát itt vagy. Látom minden rendben, kiakarsz ugrani az ágyból. Élsz és virulsz. Szerintem délután hazamehetsz, de előtte járunk egyet.-nyújtotta elém a karját. Hümmögtem egyet, de engedtem neki. Szerencsére sikerült elbicegnem az ajtóig. Nem éreztem fájdalmat. Csak kínokat, mert Alex-el voltam. Nem tudom, biztos hallucináltam. Nem mertem rákérdezni. Kisétáltunk a folyosóra. Rengeteg katonai sebesülttel találkoztam. Volt olyan férfi akinek a feje körbe volt kötözve. Alex azt súgta a fülembe, hogy amnéziás lett. Nem emlékszik semmire. Új életet kell kezdenie. Kimentünk a kórház kertjébe. Tikkasztó forróság volt. Leültünk egy közeli padra. Alex nagyot sóhajtott és megfogta a kezemet.Furának éreztem ezt a helyzetet. Végig eljátszotta az unokatestvérét. –Szóval…Nem álmodtad és nem is hallucináltál. Tényleg én vagyok: Alexander Wine. Gareth a seregnél szolgált mint orvos. Titokban részt vett a harcban is. Sajnos súlyosan megsebesült. Az volt a szabályzatban, hogy nem vehet részt a háborúban, ő csak sebesülteket ápolhat. Gareth nagy megszállott volt. Könyörgött nekem, hogy cseréljünk helyet. Játsszam el őt. Az volt az utolsó kívánsága, hogy vegyem át a személyét….Így lettem orvos és….Gareth Wine a rokon. Erről pedig végig tudott Amelia. Igazából Gareth-et temettük el….Sajnálom Jenna én…annyira…- letérdelt elém.A combomra helyezte a kezét és a szemembe nézett. –Bocsáss meg. Nem szerettem volna hazudni neked.-kínos csend telepedett ránk. Az volt a baj, hogy szánalmat éreztem és dühös voltam. Neki akartam rontani,bárcsak ne lennék ilyen roncs állapotban. Belökném a szökő kútba és jól ott hagynám! Hazudós görény! Elhitette velem az egész sztorit. Itt hagyott amikor háborúba vonult. Most pedig itt nyalizik nekem,miközben végig hülyének nézett. Azt hiszi, hogy megbocsátok? Hát téved. Sajnos…áh! Felpattantam. –Elegem van,haza akarok menni!- parancsoltam.

1915. június 6. este

Otthon édes otthon. A házvezetőnő berendezte az egyik vendégszobát a földszinten. Mivel nem tudok felmenni ezzel a mankóval. Alex nem jött velem, azt mondta most intézi a papírjaimat aztán majd jön. Nyolc óra van, bármikor betoppanhat. Ben elkísért a vendég szobába. Ez is gyönyörű lakosztály volt. Nagyobb volt a francia ágy, mint fent. Bordó színű selyemtakaróval volt díszítve az ágy. Három darab nagy párnát készítettek elő nekem. Kényelmesen elhelyezkedtem az új fekvő helyemen. Sokkal kényelmesebb volt, mint a kórház ágya. Kaptam egy ápolónőt is Violet a neve. Fiatal szőke lány. Nagyon kedves volt velem. –Most vigyázzon magára kisasszony, mindennap átjövök megnézni hogy van. Korán haza engedték a kórházból Egy hétig biztosan itt fogom ápolni kisasszony. –tájékoztatott a lány. –Köszönöm szépen Violet.- mosolyogtam rá. Kirohant és helyette belépett Ben.-Hogy vagy?- kérdezte kíváncsian. –Köszönöm jól vagyok.- válaszoltam. –A vacsorádat behozzuk neked. Nem kell kimenned az ebédlőbe.- az ágyamhoz sétált és leült mellém.Megfogta a kezemet és megcsókolta a kézfejemet. Én pedig gyorsan elrántottam.-Mit képzelsz? –kérdeztem mérgesen. Ben felállt az ágyamról és kiment. Én pedig ott maradtam egyedül a vendégszobában.

1915.június 9.

Teltek múltak a napok az állapotom, pedig napról napra javulgat. Alex minden reggel talpra állított, hogy sétálgassunk a kertben. Ben csúnyán nézett ránk, de beletörődött. Violet pedig minden este beadta nekem a szükséges fájdalom csillapítót. A hátam gyönyörűen gyógyult, Alex megnézte orvosi szaktudással. Egyik nap elárulta nekem, hogy kezdetben valóban orvosnak tanult, de abba hagyta. Gareth-tel egy iskolába jártak. Együtt is végezték el az orvosi szakmát. Nagyokat néztem Alexre, hogy milyen ügyes és okos. –Szerintem,minden rendben van. Úgy látom szépen forrnak a csontjaid,a gerinced pár héten belül újra a régi lesz. Nem tört el csak meghúzódott. Nézd,nagy fekete folt van a hátadon.- megfordultam és láttam a félmeztelen hátamat. A lapockámon és a gerincemen is volt fekete véraláfutás. –Akkor azért fáj…- suttogtam. –Igen. Adok neked gyógynövényeket,azok jót fognak tenni neked. –elővett valami kis doboz félét. Orvosi szaktudással ellenőrizte és átadta nekem. –Minden rendben van, a nővér tudja mit hogyan és mikor kell használni.- mondta Alex. Amikor felállt az ágyamról megfogtam a kezét. –Köszönöm….-suttogtam. Alex zavarodottan elengedte a kezemet és elment a szobámból.

A Fekete Csipke második rész további fejezetek

1914. szeptember 1.

Beköszöntött az ősz. Az időjárás megmakacsolta magát és rengeteg eső esett. Bent ültem a díványon és olvastam a könyvet, közben pedig Alexre gondoltam és arra miket műveltünk a múltkor. Ben benyitott a könyvtárba és körül nézett. Az ajtó nyikorgott én pedig magam mellé tettem a könyvet. A köntöst a derekam köré húztam és a fiúhoz mentem. –Hát itt vagy.- mondta meglepődve. –Miért mit gondoltál szívem? – kérdeztem mosolyogva. –Azt,hogy a konyhában vagy a szakácsnővel. Azt hallottam, hogy lekvárt főz. –újságolta. –Oh, nem baj, gyere be. –hívtam. Megfogtam a kezét és beljebb húztam. –Nagyon szeretlek.-suttogtam neki boldogan. Bár a szívem másik fele Alexért dobogott, Bennel egyszerűbb volt minden. Nem voltak titkolózások, ármánykodások. Alexel pedig állandóan bújkálnunk kellett,viszont szenvedélyesen szeretjük egymást ugratni, olyanok vagyunk mit a tűz és víz.Lágyan megcsókoltam és átöleltem. Ben pedig végig simitott a hajamon. –Olyan illatos vagy drágám.-flörtölt velem. –Köszönöm szívem.- leültem az ágyra. Ben előttem állt és egy hajtincset söpört el az arcomból. –Elkell utaznom egy hétre Kanadába.- jelentette be. –Miért?-kérdeztem aggódva. –Ügyintézés. Aztán megkell látogatnom Gareth-éket. Jövök ahogyan tudok. Miattad sietni fogok, az is lehet,hogy csak pár nap lesz. –nyugtatott Ben. Ártatlan tekintettel néztem rá, ő pedig magához ölelt. –Mire visszajövök olvasd ki a könyveket.- nevetett. –Jaj te buta,már kiolvastam őket.- a mellkasára hajtottam a fejemet. Pár percig így álltunk aztán elengedett. –Szeretlek szerelmem.-súgta a fülembe.

2010. szeptember 1.

Első napom az egyetemen. Új arcok új tanárok. Kicsit izgultam mi lesz majd ha eltűnök akár hónapokra is. Gyorsan beiratkoztam elintéztem amiket kellett. Magántanulói jogviszonyom a mai naptól érvényes. Ezentúl havonta kell mennem vizsgázni. Érdekes lesz…Megpróbálok tanulni majd Alexéknél.

1914.szeptember 30.

Visszajöttem, viszont észrevettem, hogy nem látszódom. A tükörben se láttam magam. Mi történhetett? Megnéztem a naptárat a falon,szeptember 30.-a van bekarikázva. Majdnem egy hónapot ugrottam előre az időben. Bementem a nappaliba és Alex ült egyedül a kandalló előtt. Bementem hozzá. Letérdeltem mellé és néztem rá. Alex nagyon részeg volt és ivott mint a görény. Büdös és mocskos volt, mint aki nem fürdött három napja. Így is bírtam mellette, mert nagyon szeretem. Alex mocorgott magában.-Hrrrr…Elhagyott….Miért hagyott itt egyedül?- kérdezte magától. –Itt vagyok szerelmem.- nyugtattam Alexet. Nem nézett rám, hiszen láthatatlan vagyok. Nem hallja a hangomat se. Úgy megöleltem volna! Elmondtam volna, hogy nem hagytam el! Alex részeg volt és felállt a székről. A kandallóba dobta a whisky-s üveget. Ben pedig benyitott hozzá. –Jól vagy bátyám? Jenna nem fog jönni egy darabig.- újságolta neki. –Akkor bevonulok!- hörögte Alex. –Tessék? Hova?- kérdezte csodálkozva Ben. –A seregbe,háborúba megyek! Jenna elhagyott, akkor én is itt hagyom. Bevonulok és harcolok!- üvöltözte részegen. –Alex állj le!- kértem, de hát se nem hallott se nem látott. –Alex!Nyugodj le, pihend ki magad holnap még meggondolhatod.- próbált érvelni Ben, de a bátyja hajthatatlan volt. –Holnap…reggel…hukk…intézkedem.- határozta el Alex.-Rendben, de menj fürödj le és feküdj le aludni. Holnapra elfelejted ezt az egészet.- nyugtatta Ben és kikísérte a fürdőbe.Elkezdtem sírni és remegni, közben elhalványultam.

1915. június 2.

Egy év telt el azóta, hogy Alex háborúba vonult. Néha hazatértem az igazi világomba, levizsgáztam és jók lettek az eredményeim. Szeptembertől elkezdhetem a második évet. Bennel mindent megtettünk, hogy enyhítsük Alex iránt a keserűséget. Szerencsére hetente mindig kaptunk tőle egy levelet, hogy minden rendben van. Szeret a csata mezőn harccolni. Olyankor összerándul a gyomrom és kiszárad a torkom, amikor olvasom a leveleit. Boldog vagyok, hogy él még. Egy délután kerti mulatságot rendeztünk Bennel. Ez az a nap,amikor Alex végre hazatér. A pincérlányok és a házvezetőnő kitettek magukért.Gyönyörűen felvolt díszítve a helyszín.Üdvözlésre készen álltunk és alig vártuk,hogy Alex hazatérjen.Ragyogott a nap és meleg májusi idő volt.Ben többször megcsókolta a homlokomat és azt mondta,hogy ügyes vagyok.Közben a lányok kérdezték,hogy mit hova tegyenek.Amikor végeztünk a díszítéssel felmentem a szobámba átöltözni.A szobalány előre kikészítette nekem aruhát.Gyönyörű almazöld színű nyári ruhát tett ki.Felvettem.Ragyogtam a boldogságtól és alig vártam,hogy Alex hazatérjen.Bár egy éve Bennel vagyok,mégis hiányzott a bátyja közelsége és a hangja.Alig vártam,hogy átöleljem és a fülébe súgjam: nagyon hiányoztál Alex.Dalolászva mentem le a lépcsőn.Mr.Holloway az inas szólt hozzám:-Kisasszony,a családnak levele érkezett.-mondta komolyan.-Köszönöm szépen Mr.Holloway.-a kezembe nyomta a levelet.A vendégek pedig kimentek a kertbe.Útközben megálltam,hogy kibontsam a borítékot.Megnéztem a lap tartalmát.Gyászjelentés volt.Még pedig....Alex haláláról szólt,hogy hősi halált halt a háborúban.A holttestét hétfőn szállítják haza.Hirtelen alig tértem magamhoz,azt hittem,hogy valami vicc!A világ forgott körülöttem és ájulás közepén álltam. Kiment belőlem a vér is. Az inas megkérdezte,hogy jól vagyok-e.Szédülten mentem ki Benhez,aki boldogan mosolygott rám.-Szívem kihoznád a limonádét?-kérdezte.-Szerintem....nézd meg...-mondtam elcsukló hangon.Remegett az egész testem.Átadtam a levelet Ben-nek és berohantam a könyvtárba.Először körbe-körbe sétáltam,aztán nagy nehezen felfogtam,hogy mi is történt valójában.Alex meghalt....Egyszerűen hihetetlen,amikor elhagytam nagyon maga alatt volt.Sokat ivott és butaságokat mondott.Amikor előre utaztam a jövőbe és láthatatlan voltam,végig néztem,hogyan szenved,hogyan határozza el magától,hogy háborúba vonul.Beszéltem hozzá,de ő nem hallott,nem látott,mivel egy szellem voltam.Nem tudom,hogy milyen állapot volt az....Tényleg csak a jövőt láttam előre.Megfogtam a kezét,de átesett a kezem rajta.Sírva fakatam a látványtól ami fogadott.Alex bűzlőtt az alkoholtól és azt hörögte,hogy elveszített engem.Tönkre ment és nem tud nélkülem élni.Ben nem tudott mit tenni,tehetetlen volt szó szerint.Hiába kérte a bátyját,hogy ne igyon.Alex még szivarozni is elkezdett.Magabiztosan és ittasan elhatározta,hogy háborúba vonul.Másnap valóban elment.Amikor fel-le járkáltam a könyvtárban Ben bejött.Az arcán döbbenet és keserűség ült ki.Egyszerűen ő se talált szavakat.Pedig aztán felfogja a dolgokat.Most ebben a pillanatban sehogy se sikerült feldolgoznunk a hírt.A fiú elé álltam ránéztem és hirtelen mozdulattal átöleltem.Valahonnan a mélyből kiszakadt belőlem egy érzelem hullám,talán a fájdalom.Elkezdtem zokogni és reszketni.Ben átölelt és ő is könnyeket ejtett.Együtt sírattuk Alexet.Össze voltunk omolva,közben a vendégek kint a kertben mulatoztak....

1915.június 2.

Alex halál híre mindenkit megrázott. A rokonok akik boldogan nevetgéltek az udvaron,átváltottak gyászos vendégekké.Alexék nagynénje szó szerint össze omlott. A nagymamáról nem is beszélve.-Az én drága nagy unokám....meg....meg....halt..-dadogtakönnyek között a nő.-Ó nagymama!-letérdeltem a nő elé és sírni kezdtem az ölében.Az idős asszony furcsán nézett rám aztán Benre pillantott ő pedig bólogatott.A szívem nehéz volt,mintha nehéz zsákot kötöttek volna rá,akár hányszor Alexre gondoltam majd megszakadtam a fájdalomtól.A lelkem remegett,űvöltözött,tombolt.Legszívesebben vissza mentem volna az időbe,hogy megállíthassam Alexet.Bocsánatot kértem volna tőle,elmondtam volna,hogy mennyire szeretem.Ott hagytam volna Bent.Inkább Alexel lettem volna....de,ő már meghalt.Istenem már olyan ideges vagyok,hogy szavakat ismételgetek.Fel se bírom fogni ezt a veszteséget.Karen Alex unokanővére segített fel a földről.A nagymamájuk elengedte a kezemet és kivezettek a nappaliból.-Ne,haragudj,hogy kihoztalak.Rossz volt nézni ahogy össze vagy omolva.-mondta Karen.-Tessék.-egy zsebkendőt tartott felém.Elvettem az anyagot és kifújtam az orromat.-Tedd csak el,majd kimosod és visszaadod.-mondta mosolyogva.-Köszönöm.-köszöntem meg hallkan.-Szóval mi ez a nagy összeomlás?Tudtommal Ben menyasszonya vagy.-kérdezte a lány.-Bennel már nem vagyunk jegyesek....Ki tudja,hogy azok után amit műveltem megbocsájt-e...-hüppögtem.-Ó te szegény.-vigasztalt Karen és barátságosan átölelt.-Nem kell...sajnálni...csak olyan...-itt eltört a mécses és zokogni kezdtem.Alex mindig eszembe jutott.Hangosan zokogtam már szégyeltem is magam,Ben kijött és Karen-re nézett.-Mi történt?-kérdezte csodálkozva közben átvett engem.-Siratja a bátyádat és a felbontott jegyességeteket.-válaszolta a lány.Én pedig piros szemmel és könny áztatta arccal néztem Ben-re.A fiú látta rajtam,hogy nem vagyok jó formában.Megesett a szíve és átvett Karentől.-Köszönöm,hogy vigyáztál rá.Menj vissza a többiekhez,majd vissza megyek.-mondta Ben.A lány bólongatott és bement a nappaliba.Ben bevitt a dolgozó szobába.Próbáltam nem Alexre gondolni,de úgy éreztem ki kell engednem a lelkemből ezt a kínt, ezt a fájdalmat,különdben megöl.Ahogy beléptünk ismét rázendítettem a sírásra.Ben leültetett a székre és elém gugolt.-Itt egy új zsebkendő.-nyújtotta felém.Elvettem és kifújtam az orromat.Végtelen sok könnyeket tudok termelni...Csoda,hogy nem fogy el a könnycsatornám...-Figyelj,hallottam,hogy elpanaszoltad Karen-nek a jegyesség felbontását...-kezdte hallkan.Hüppögtem párat,de nem néztem rá.Féltem a szemébe nézni,nem akartam,hogy lássa a fájdalmamat.Körbe néztem a dolgozó szobában.Papírok szanaszéjjel a földön,a könyvek pedig ott sorakoztak a polcon.Ránéztem a borítékra amiben a gyászjelentés volt.-Ajjjj.-sóhajtottam fel.A kezem remegett.-Ne aggódj szívem,minden rendben lesz.Nem kell ilyenkor panaszkodni,hogy nem vagy már a jegyesem.Mint mondtam majd ha érettebbek leszünk újra eljegyezzük egymást.-hadarta idegesen.-Ben te ezt nem érted.-mondtam neki közben nem néztem rá.Próbáltam kinézni az ablakon,de esett az eső és semmi izgalmasat nem láttam.-Figyelj rám ha beszélek.-mondta szigorúan Ben és megragadta az államat.A szemembe nézett és szúrt a tekintete.-Hagyj békén.-tiltakoztam.-Addig nem amíg be nem vallod,hogy miért sírsz ennyire.Egy szakítás nem a világ vége.Így is járunk még.Nem?-kérdezte.-De...csak hagyj magamra kérlek.-kértem.-Tudom,hogy éreztél Alex iránt.Szerintem jobban szeretted mint engem...-szúrt a szívembe.-Hogy merészelsz ilyeneket mondani?-kérdeztem dühösen.Felálltam a székről és neki rontottam.-Miért,jogom van hozzá,hogy ilyeneket kérdezzek.Mi fog történni?Alex már nincs itt,nem menthet meg téged.Majd én vigyázok rád,míg elfelejted örökre!-kiabálta Ben.Pofon vágtam a fiút.-Ne,mondj ilyeneket Alexről és rólam.Az a kettőnk ügye volt.Kérlek távozz innen a szobából!-parancsoltam.-Mert?Akkor mi lesz?Talán mégis igazam volt:viszonyotok volt a hátam mögött!-jelentette ki Ben mérgesen.-Elköltözök!Itt hagylak egyedül a fájdalmaddal.-fenyegettem.-Azt merészeld,mert akkor-suttogta és a falhoz szorított-nagyon megbánod.-és belecsókolt a nyakamba.-Ahh..-próbáltam kipréselni a szavakat,de Ben legyengített.Megfogta a csuklómat és a falhoz szorította.A másik kezével pedig az államat fogta.Istenem olyan volt,mint Alex.Erőszakos és szenvedélyes.Utáltam ezt!Csak Alex csinálhatta velem,mert tudta hol a határ.Ben ráakart emlékeztetni?A számon éreztem az ajkait és lágyan megcsókolt,most már az a fiú volt akit ismertem.Leállította magát és óvatosan simogatta a karomat.Kapkodva vettem a levegőt,olyan heves volt ez a pillanat.-Megőrültél.-mondtam.-Mert te őrjítettél meg.Valld be,hogy viszonyod volt a bátyámmal,vagy...azt kapod amit érdemelsz.-mondta fenyegető hangon.Az ujjaival végig simitott a nyakamon.Az idegeim pedig felmondták a szolgálatot.Teljesen megőrjített az érintése.Ismét belecsókolt.Végre észbe kaptam és sóhajtva ellöktem magamtól.-Hagyj békén!-kiáltottam rá.Ben meglepődve nézett rám és kirohant a szobából.Egyedül maradtam és leültem a földre.Olyan gyengék voltak a lábaim,hogy összerogytam.Az arcomat a tenyerem közé temettem és zokogtam mint egy megkínzott idióta.

1915.június 2. este

Ott ültem az íróasztalnál. Hátra dőltem a széken és pihentettem magam. Néha forgolódtam a székkel, elképzeltem,hogy boldog vagyok. Amikor kinyitottam a szememet a valóság elrontotta az összképet. Remegett mindenem. Nem voltam éhes pedig este nyolc óra lehetett.Felálltam a székről és éreztem menten összeesek. A lábam elzsibbadt és alig bírtam mozogni.Az ajtó felé bicegtem,de összeestem a szoba közepén. A fájdalom nem akart elmúlni a lábamból. Ben nyitott be és látta,hogy milyen esetlen és szerencsétlen vagyok. Leült mellém én pedig a karjai közé furakodtam. Sírni kezdtem. Végül elmondtam neki,hogy mit érzek:-Szeretlek Ben,annyira,hogy bánom már….bánom,hogy valaha összeszűrtem a levet Alexel.Ez volt az én büntetésem.Az én jutalmam,hogy elveszítettem őt,magammal rántottam a sötétségbe. Kihozta belőlem a sötét énemet. Rossz voltam hozzád,hűtlenkedtem, nem hittem benned. Mégis itt vagy mellettem és vigyázol rám,pedig utálnod kéne engem. Itt hagyhatnál magamra a fájdalmammal, a bűntudatommal. Ezért szeretlek, mert kitartasz mellettem, hiszen te is szeretsz. –rá néztem csillogó tekintettel. Ben megsimogatta az arcomat. –Erre vártam,hogy elmondd mit érzel. Ez tett téged tönkre. Már aggódtam,hogy mi a bajod. Szóval…megcsaltál…de, az régen volt. Ki tudja hányszor voltál Alex ágyában ennek ellenére ugyanúgy szeretlek. Te vagy a mindenem. Nem te vagy a hibás.- magára húzott. A mellkasán feküdtem és hallgattam a szíve ritmusát. Nyugodt volt,nem zaklattam fel. Ez kész csoda, már rég itt üvöltözött volna velem. –Annyira sajnálom. Kérlek bocsáss meg!- kérleltem Bent. –Minden rendben van szívem, semmi baj. Megbocsájtok. Te is bocsáss meg amiért csúnyán viselkedtem veled.- mondta őszintén Ben. Láttam a szemében a bűnbánást. Ezért boldogan megcsókoltam.

1915. június 3.

Micsoda álmom volt. Azt álmodtam, hogy Alex meghalt és eljöttek a rokonok. Össze vesztem Bennel és a végén kibékültünk. Nyújtozkodva keltem ki az ágyból, Ben ott feküdt mellettem.Amikor talpon voltam bebújtam a papucsomba és felvettem a puha köntöst. A szekrényem nyitva volt és megpillantottam a fekete ruhámat. Tegnap volt a temetést…Próbáltam erős lenni és sikerült. Egy könnycseppet nem ejtettem. Nem akartam, hogy Ben lássa, hogy milyen gyenge lány vagyok. Elég volt tegnap látnia,hogy milyen érzékeny tudok lenni. Hirtelen elkezdtem szédülni,kicsit rosszul éreztem magam. Elhúztam a függönyt és napfény beáradt a szobába. Ben morgolódva ébredezett. –Ne húzd el a függönyt amikor alszik az ember. –mondta morcosan. –Szép jó reggelt hétalvó!- köszöntöttem nevetve.Ben is kikászálódott az ágyból és mögém állt. Együtt néztük a felkelő napot. –Még csak hajnali öt óra van.- vette elő a zsebóráját Ben. –Nem baj, azért is keltem fel, mert olyan romantikus a napfelkelte.- a fiú elé mentem. Lábujj hegyre álltam és megcsókoltam.-Olyan kicsi vagy. –nevetett csók közben Ben. –Nem baj, csókolj még!- kértem.A köntösből előszedtem a fekete csipkét. Körbe tekertem a kezemen közben Ben rám tapasztotta az ajkait. Ledőltünk az ágyra és tovább csókoloztunk.11 óra tájt végleg felébredtünk. Észre vettem, hogy egy ruha darab sincs rajtam. Felkuncogtam. –Min nevetgélsz?- kérdezte Ben. Ő is ébren lehetett. Vajon mióta figyel engem alvás közben? –Azon amit műveltünk.- mondtam. –Oh.- Ben egy kicsit elpirult.-Köszönöm.-mondtam neki és megcsókoltam aztán a takarót magam köré tekertem. Kimentem a fürdőbe. Megmostam az arcomat, belenéztem a tükörbe. Ki voltam pirulva és boldognak látszottam. Az arcom hirtelen elfehéredett és hányingerem lett. A wchez rohantam és kiengedtem ami utat tört magának. Remegtem és féltem, csak nem rontottam el a gyomromat? Felálltam és rendbe tettem magam. –Jól vagy? Nagyon sápadt vagy.- mondta megijedve Ben. –Semmi gond nincsen csak sokat ittam tegnap és másnapos vagyok. –nevettem. –Oh az már más. Szedd össze magad és gyere le majd reggelizni.- Ben megcsókolta a homlokomat és kiment a fürdőből.

2010. június 3.

Hazajöttem. Az első dolgom az volt, hogy elrohanjak a legközelebbi patikába. Kértem egy terhességi tesztet és hazarohantam. Szerencsére senki nem volt otthon. Gyorsan elvégeztem a tesztet. Vártam egy kicsit míg magamhoz térek. A fürdőkád szélén ültem és a mosdóra tettem a tesztet. Nagy levegőt vettem és elkaptam onnan. Becsuktam a szememet majd óvatosan kinyitottam. Pozitív. Azt hittem menten elájulok. Egyből teherbe estem Bentől, de ez…nem lehet. Úristen. Elkell mennem egy nőgyógyászhoz! Összekapkodtam a cuccaimat, elvettem a kocsi kulcsomat és kirohantam a garázsba. Bedobáltam mindent és beültem. Elindultam Dr. Elizabeth Sarah-hoz.Félórát vártam a rendelőben míg bejutottam. A doktornő csodálkozott, hogy miért jöttem, hiszen már megvolt a rendszeres szűrésem. –Mi a panaszod?- kérdezte. –Azt hiszem….terhes vagyok.- panaszoltam. –Ó!Hiszen maga felvan világosítva, hogy hogy nem védekezett?- kérdezte csodálkozva. Ha elmondanám neki az igazságot, biztos leájulna a székéről. 1918-ban estem teherbe. Haha. Kitalálok valami új sztorit. –Van egy új barátom. Akivel egy hónapja járunk. Elfelejtettünk védekezni…-kezdtem a mesémet,de a doktornő félbeszakított.-Ennek nem örülök, vajon a szülei mit fognak szólni?- kérdezte szomorú hangon.13 éves korom óta ismerem a doktornőt. Sosem csalódott bennem, ő adta nekem a felvilágosító könyvecskéket. Mindenről bebiztosított. Erre meg…hát jó 1918-ban teherbe esni és még 2010ben is az vagyok! Biztos hülyének fog nézni,ha elmesélem neki a sztorit. Diliházba küldene az anya otthon helyett. Elizabeth végig mért aztán megvizsgált.Nagy levegőt vettem. –Maga tényleg teherbe esett.-mondta orvosi szaktudással.Úgy tudtam hogy van valami! A teszt pedig nem hazudott.

Délután 4 óra tájt

Anyám elment valahova. Így ismét egyedül voltam itthon. Senki se keresett, úgy tudják, hogy táborba mentem. Gyorsan írtam egy levelet és feladtam a postán, úgy csináltam mintha a táborból írtam volna. Hozzáfűztem, lehet, hogy Párizsba megyek a jogi karra stb. Nem említettem meg a terhességemet. Szépen elbúcsúztam a levél végén és betettem a borítékba.Hazafelé elgondolkoztam, hogy elmondom az igazságot Bennek.Beértem a lakásba és a konyhába vezetett az út. A fekete csipke jelzett,hogy nyitva van az átjáró.

1915. június 3.

Ben félórája nem szólal meg. Mióta bejelentettem neki a terhességemet. –Ez lehetetlen. –mondta elhaló hangon. Ott ült a nappaliban mellettem. A kezemet összekulcsoltam és vártam, hogy mondjon már valamit. –Mégis reagálj már erre valamit. –kérleltem. –Mégis mit? Mit mondjak erre? Ilyen fiatalon gyereket vállalni? Tudod mi lesz ebből? Házasság!- förmedt rám.Egy kicsit megszeppentem. Rég láttam már ilyen dühösnek. –Bocsáss meg…-kérlelte.-Semmi.- mondtam.Megszoktam, hogy néha ilyen indulatos akár csak a bátyja. Családi vonás.-Jól vagy?- kérdezte hosszú hallgatás után. –Igen, csak egy-két rosszulléten vagyok túl.- számoltam be a helyzetemről. –Biztos,hogy felakarod nevelni? Szívesen segítek, most is alig hiszem el, hogy apa leszek. –mondta kicsit csalódottan Ben. –Ha nem akarod akkor…- mondtam volna, hogy elvetetem. –Nem, semmi olyat nem csinálsz, megtartod a babát és felneveljük. Feleségül veszlek és boldogok leszünk. Harminc évesen pedig jöhet a második gyerek.- tanakodott Ben. –Figyelj szívem, megtudom oldani, megszabadulunk ettől a magzattól. Én se szeretném a babát. –közben a fiú kezét fogtam. Ben hülyének nézett, mert furcsa tekintete volt. –Miért nem? Ő a mi gyerekünk, kötelességünk felnevelni.- csodálkozott.-De, az előbb oltottál le, hogy házasság lesz ebből az egészből. –jutattam eszébe. –Nem baj, ha törik ha szakad feleségül veszlek. Veszünk egy házat valahol és eléldegélünk.- jelentette ki. –Nem érted!- fakadtam ki. Ben csóválta a fejét aztán elém térdelt. –Kérlek Jenna Everwood, gyere hozzám feleségül!- kérlelte.Ott ültem szinte megfagyva a széken. Nem bírtam szóhoz jutni, hogy mit akar tőlem ez a pasi.Tisztába vagyok azzal: más világban élek. Egy darabig…Talán kitudja megoldom-e a botránykönyves ügyet. Itt kell maradnom, ha törik ha szakad, végül kiböktem. –Rendben hozzád megyek. Igen-t mondok az ajánlatodra. –mondtam neki. Ben felállt és megcsókolt engem. Remélem most már tényleg lesz valami.

1915.június 4.

Csendes délutánunk volt. Áthívtam egy orvost, hogy nézzen meg. –Maga egészséges és a baba is jól lesz. Ha figyel a dolgokra minden rendben lesz.- nyugtatott a doktorúr.-Köszönjük szépen Dr.Wonder, ha valami lesz hívjuk önt. Engedje meg, hogy kikisérjem.- nyújtotta a karját az ajtó felé Ben. Az orvos felém hajolt és kezet csókolt. –Minden jót kisasszony!-köszönt el tőlem. –Viszontlátásra!- búcsúztam. Elhelyezkedtem a díványon és epret csipegettem. Nagyon kívántam a gyümölcsöket, egyik nap pedig csokikat ettem. Ben a legjobb minőségű csokoládékat hozatta a házvezetőnővel. Néha kimentem az udvarra sétálgatni. Délelőtt tikkasztó meleg volt, most már 5 óra van és jobban tűröm a meleget.-Mintha július lenne.- mondta Ben amikor kijött hozzám. Hozott jeges teát. Úgy vigyázott rám, mint aki óvna a széltől. Porcelán babának éreztem magam. –Ne, menj le a lépcsőn.- parancsolta. –Csak leülök, nincs akkora hasam.- nevettem. –Ne, ülj le a földre!- hozott magával széket. Leültem. –Ben, kérlek pihenj egy kicsit.- kértem nevetve. –Szeretném, ha jól éreznéd magad, te vagy a királynőm.- csókot adott nekem. Amikor csókolóztunk az inas kisétált az udvarra. –Khm.- köhécselt. Bennel mosolyogva néztünk rá. –Uram, vendégei érkeztek.- jelentette be az inas. –Vendégek? Csak nem?- kérdezte csodálkozva és örömmel Ben. Nem tudtam miről van szó így én is vele mentem. Berohantunk a házba és az előszobába vezetett az utunk. Egy fiatal ember és egy lány várakozott bent. –Gareth! Amelia!- üdvözölte őket a fiú. –Szia Ben!- üdvözölte Gareth. Abban a pillanatban rám nézett, végig mért engem. Én is végig mértem. Fekete haj,sötét barna szem. Magas és fess fiatal ember aki…úristen kiköpött Alex volt! Nem hiszem el! Gareth fekete öltönyben volt. Amelia is feketében volt.-Részvétem testvérem.-ölelte meg Gareth Bent. –Köszönöm szépen.-megveregették egymást vállát. Beljebb jöttek. Elálltam az útjukat. –Ki ez a csodás lány?- kérdezte meglepve Amelia.-Oh, ő az én menyasszonyom. Jenna Everwood.- mutatott be nekik Ben. –Everwood? Az én barátnőmet úgy hívják, hogy Dorothy Everwood.- nevetett Amelia. –Tényleg? Írónő?- kérdeztem csodálkozva. –Igen, az írónő. Honnan tudod? Sose mesélt rólad. –nevetett továbbra is Amelia. –Nem tudom…biztos elfelejtett,régen találkoztunk.- hazudtam.-Biztosan. Menjünk be testvéreim.- a lány átvette a vezetést. Leültünk a díványra. Gareth leült mellém. Hirtelen furcsa érzések kavarogtak bennem. Nem értettem mi ez. Így felálltam és leültem Ben mellé.-Meséljetek, mi a helyzet veletek? Lesz esküvő is?- kérdezte izgatottan Amelia. –Igen, majd jövőre. Egyelőre a babát várjuk.- tettem a kezemet a hasamra. –Óóóó! Már értem. Úgy látom még nagyon friss a gyermek áldás.- nevetett a lány. –Igen, mert most derült ki, hogy terhes vagyok.- néztem rá bájosan. Olyan furcsa Amelia, de majd megszokom a sziporkázó természetét. –Csodálatos! Milyen neveken gondolkoztok?- kérdezte közben kortyolt a kávéjából. A házvezetőnő ki-be járkált a konyha és a nappali között. Frissen sült kalácsot és almáspitét hozott. Gareth hátra dőlt a fotelben és jóízűen falatozott a sütikből. Az a fekete haj, azok a szemek. Félek, hogy elveszítem a fejemet. Közben Ben gyerekét várom. Hihetetlen ez a sors. Éreztem ahogyan Ben megfogja a kezemet. Összekulcsolódott az ujjunk. Láttam Gareth arcán a döbbenetet, majd csábosan elmosolyodott. Kicsit zavarba jöttem. A hasamra tettem a kezemet, bárcsak nagyobb lenne és leszállna rólam Gareth. Nagyon bámul engem!-Ha lány lesz Emma nevet adjuk neki. Ha pedig fiú….- hallkult el Ben. Rám nézett és látta rajtam, hogy mit kéne mondania. –Alexander.- fejezte be végül Ben. –Ó, ez csodálatos! Igazán tiszteletre méltó!- dicsért meg minket Amelia. Gareth furcsán érezte magát és kiment a nappaliból. Nem tudom mi váltotta ki belőlem,de utána kellett mennem. Húzott a mágnes.-Megyek a konyhába csinálok teát.- súgtam Ben fülébe, ő pedig bólintott és elengedett.Míg tettem vettem a konyhában valaki elállta az utamat. Természetesen Gareth volt, aki nem csak bámul,de követ is. Remek! Mi lesz még itt? –Mit szeretnél?- kérdeztem a legudvariasabb hangnemben. –Hol találom a bort?- kérdezte vissza. –Ott.-mutattam a polcra. A fiú levette és véletlenül elejtette. Istenem milyen béna ez a srác! –Ne,haragudj.- kérlelte. Leguggoltam és felszedegettem az üveg szilánkokat. Az pedig elvágta az ujjamat. –Áú!- kiáltottam fel fájdalmamban. Gareth megfogta a karomat és a csap alá tartotta a kezemet. Hideg vizet engedett rá és a vérzés elállt. –Csak egy kis vágás. Bekenem ecettel és minden rendben lesz.- jelentette ki Gareth. A srác szakszerűen ellátta a kis sebemet. –Egy terhes nőnek vigyáznia kell magára. Ne,sodord magad bajba.- tanácsolta, mint egy orvos. –Mi vagy te? Orvos?- kérdeztem nevetve. –Valójában igen.-mosolyodott el. Dr. Gareth Wine vagyok, sebész és háziorvos. Én láttam el a sebesülteket a háborúban. Alex által kerültem ide, ő mondta vigyázzak rád. Alexet is ápolgattam,de nagyon súlyos volt a sebesülés amibe belehalt…-elhallkult. Megremegett a testem,ahogy belegondoltam. Egy könnycsepp csordult le az arcomon. Gareth gondosan letörölte. –Semmi baj. Tudom,hogy Alex nagyon szeretett. Sokat mesélt rólad, arról is,hogy elhagytad. Ezért is vonult a háborúba.-mesélte nekem pedig remegett a lelkem. Nem bírtam tovább hallgatni. –Ne, haragudj, de azt hiszem hányingerem van.- találtam ki valamit, amivel leépíthetem. Kirohantam a fürdőbe.

1915. június 4. este

A szobámban ültem és olvasgattam. Ezek a hírlapok csak a háborúról írnak. Elegem lett és a kandallóba dobtam. A címlapon Alexander Wine képe virított és a cím: „Hősi halált halt!”„A legbátrabb Wine fivér,aki feláldozta az életét!” stb. Leültem az ágyamra és összekuporogtam. Elkezdtem az egereket itatni. Vissza emlékeztem azokra az időkre,amikor még boldog voltam. Most egyátalán nem tudom mit érzek. Kényszernek érzem az egészet, ami itt zajlik. A babát és a házasságot nem akarom. Talán Alexel. Ő volt a megtestesült szenvedély és hatalom. Idősebb és tapasztaltabb Bennél. Kezdem azt hinni, hogy kiábrándultam Benből. Miért? Mert, megjelent az unokatesójuk Gareth aki kiköpött Alex. Hihetetlen hasonlóság, csak a hajuk és az öltözködésük más. A szemük ugyanaz, a szájuk csókolni való. Legszívesebben leteperném Gareth-et és kifaggatnám, hogy mit érez irántam.Mit tegyek? A kezemre néztem a gyűrűs ujjamon megcsillant a gyémánt. A homlokomat dörzsölgettem és gondolkoztam. A fülem mögé simítottam egy hajtincset. Már egy éve itt vagyok ebben a világban, mikor jön át Dorothy, hogy megakadályozzam a botrány könyvet? Annyi mindent szeretnék csinálni. Gyerekkel a hasamban érdekes lesz. Sőt amikor megfog születni elfogja rabolni az időmet. Nem akartam terhes lenni! Nem bírom. Rosszul vagyok, szagokat érzek, ingerült vagyok, nem bírok koncentrálni a küldetésemre. Köszönöm Ben!A francba. Annyira mérges lettem, hogy kipattantam az ágyból. Így nem lehet elaludni.Kimentem a folyosóra. Csend volt. Magam köré húztam a puha pamut köntöst és lementem a nappaliba. Aztán a könyvtárba sétáltam. Felgyújtottam a villanyt és körül néztem. Találtam egy jó tudományos témájú kötetet. Leültem. Egy óra múlva ásítoztam és az álmosság elhatalmasodott rajtam. Felkeltem a kényelemből és vissza mentem a szobámba. Amikor magamra zártam az ajtót úgy megijedtem, hogy a szívem kiugrott a helyéről. Egy alak állt a terasz ajtónál. Remegve magam mellé vettem a fent fogyasztott vacsorám kellékét a kést.Óvatosan közelítettem meg a terasz ajtót. A függönyt elhúztam és kiléptem. Forróság járta át a testemet és az anderalin tombolt bennem. A kezem izzadt volt, majdnem kiesett belőle a kés. Kilopakodtam a teraszra és a kint álldogáló alakzatot leakartam szúrni és akkor….Meghallottam a hangot. –Mit csinálsz itt késsel a kezedben? Megakarsz ölni engem?- kérdezte egy férfi hang. Elém jött és végre láttam az arcát. Gareth volt….-Igen, mert itt ijeszgetsz.- válaszoltam ravasz hangon. Aztán a félelem egyből lecsillapodott bennem.Nagyot sóhajtottam és még hozzátettem:- Azt hittem, hogy egy gyilkos van itt…-lehajtott fejjel mondtam. –Haha, ez vicces!- nevetett szívből a srác. –Ez nem vicces!- tiltakoztam.Csúnyán meredtem rá. Úgy éreztem tényleg neki rontok. Marha jó poén volt, a szívbajt hozta rám! A kést pedig tovább szorongattam a kezemben, de mellettem pihent. –Tedd már le azt a szúró eszközt!- kérte Gareth. Nem bírtam mozogni se beszélni. Gareth elém állt és óvatosan a kezem felé nyúlt. Én pedig a hátam mögé rántottam. –Ne butáskodj Jenna. Ne, legyél kisgyerek. Add ide ezt a veszélyes tárgyat!- parancsolta. Nem reagáltam, szinte megfagyott a vér az ereimben. Egy szavát se érettem, mintha kínaiul beszélne. Ezután pedig a hátam mögé állt és próbálta óvatosan kihalászni a kést a kezemből. Megfordultam és ismét szembe álltam vele. Abban a pillanatban óvatosan közelítettem meg az ajkait. Szinte vágytam rá, hogy egyszer megcsókolhassam. Megakartam ízlelni. Kívántam! Lehet, hogy ez a terhesség tette velem, de nem érdekelt. Gareth vette az adást, felém hajolt és óvatosan megcsókoltuk egymást. Csókolózás közben a kezem engedett és leejtettem a késemet. Gareth-et átöleltem ő pedig a derekamra helyezte a kezét. Szinte beleszédültem olyan jó volt! Ez a srác úgy csókolt, mint Alex!!!!! Micsoda hasonlóság. Szenvedélyes és vad volt. A végére már lelassult. –Köszönöm.- mondta Gareth. –Mit?-kérdeztem elkábulva. Őrjítő jó csók volt! Aztán megrészegülve a csóktól vonultam vissza a szobámba. Olyan jól aludtam, mint még soha!