Folyosón túl 1. rész

Minden egy születésnapi bulin kezdődött, a barátaim átjöttek, hogy megünnepeljük a 20. születésnapomat. Így a suliban kiosztottam a meghívókat és szombat délutánra vártam őket. Voltunk úgy 120-an és nagyon jól éreztük magunkat. Addig, míg meg nem láttam álmaim fiúját Ryan-t. Ryan a suli legdögösebb pasija és minden lány oda van érte, mikor a közelembe van állandóan kiugrik a szívem. Mivel nagyon bevállalós csaj vagyok úgy döntöttem felhívom magamra a figyelmét és belém fog szeretni… Szerelem első és utolsó látásra míg őrülten nem kiáltottam el magam:- És most látják először Cathy nagy ugrását!- és hopp beleugrottam a vízbe. Nagyot csobbantam és úgy éreztem, hogy nem fulladok meg. Kinyitottam a szememet és úsztam a lépcső felé, amint kiszálltam a medencéből:dühős apám állt előttem. Az arca paprika vörös volt és szinte lesütött róla a méreg és a kegyetlenség.. –Ööööö bocsi…-ennyit bírtam kinyögni és szánalmasnak éreztem magam. Főleg a többiek előtt, még sosem látták így apámat… -Ez volt az utolsó Cathy Warner!!! Ez volt az utolsó! Én megmondtam neked még a 18. születésnapi berúgásod után, hogy ha még egy ilyen Londonba küldelek egy magánzárkába!-ordította nekem magából kikelve. Apám mindig is szigorú ember volt, de elkényeztetett engem és a bátyámat: Gusztávot. De mivel a bátyám már elvégezte a főiskolát azóta csak én vagyok a középpont, mindig bajba kerülök és engem találnak meg… Bevitetett a szobámba és leültem az ágyra, karba tett kézzel hümmögtem és majdnem kitört rajtam a hiszti a többiek pedig lent vannak a kertben és velem pedig az apám veszekszik. Apa bejött és anyám is… Biztos anya jót akar nekem és megbeszélte gyorsan apuval, hogy engedjen le bulizni, de… - Kislányom! Szerinted miért mondtam neked világosan, ha még egy ilyen akkor bajba fogsz kerülni?- kérdezte apám. Erre megvontam a vállam és hátat fordítottam nekik. Nem érdekel, de engedjenek le bulizni!!! –Kislányom! Már százszor elmondtuk neked, hogy viselkedj normálisan. De a parancsszavak és az intelmek süket fülekre találtak…úgye, Cathy???-kérdezte kicsit magasabb hangsúllyal apám és elhúzta a függönyt az ablakon,mivel kibámészkodtam, hogy a többiek milyen jól mulatnak én pedig itt hallgatom ezt a sok sületlenséget….
-És akkor mivan???-kérdeztem én is magas hangon. Ne kiabáljanak velem! Anyám megfogta apa kezét, hogy ne üssön meg. Hál istennek van anyám aki megérti a problémámat…- Cathy-szólt anyám- mi eldöntöttük, hogy elküldünk Londonba a leánynevelő intézetbe…Mivel a magatartásod nagyon rossz főleg a suliban is panaszkodnak a tanárok…Meg a jegyeid se a legjobbak és nagyon szemtelen vagy és nem viselkedsz örökösnő módon…így nem volt más választásunk.. még ma elkell menned innen… -mondta szigorúan anyám. Nahát, át állt apám oldalára?? Mit képzelnek? Elküldenek a napfényes Los Angelesből??? Úristen!! Nem tehetik velem! Nem tud jönni holnap forgatni a Sweet 16!!!!! Lekell mondanom az együttesemet???? Nemáááár! Black Rose tagjai megfognak rám haragudni! Én pedig belesülhetek ebbe a szégyenbe!!! Wááááááááááááá! Elkezdtem magamban ordítozni,de áhhh. Nem bírom ki akarok futni innen! Nem hiszem el! Életem legszebb napja és elküldenek Londonba!!!!! – Nem fogok menni!- pattantam fel és kifutottam a szobából. Apám elkapatott az egyik biztonsági őrrel és beraktak egy autóba. Rögtön a repülőtéren találtam magam. Sírtam és sikítottam, mint egy 5 éves gyerek. A biztonsági őröknek meg se kottyant, így magán repülőre ültettek… És az életem ezen túl gyökeresen megváltozott….
Zuhogó esőben érkeztünk meg egy angliai birtokon szálltunk le és segítettek nekem. Ernyőt fogtam felém és láttam, hogy egy elegáns és szigorú hölgy jön felénk. A hajamat kicsit megráztam és előre hajoltam és hátra és normálállapotban egyenesen kihúztam magam. A nő pedig felvont szemöldökkel méregetett végig. –Jó napot Miss Warner! Kérem fáradjon be a nevelő otthonba. Egy meleg teával készültünk önnek.- mondta mély hangon a nő. Olyan mintha meg akarna enni vacsorára… De amikor beléptem végig néztem a bejáratot, olyan kísérteties volt ez a hely. Mint egy horror filmben! Az ég dörgött mikor az ajtót kinyitották nekem. Angliai vonásai vannak ennek a helynek és rájöttem, hogy ott vagyok.. Látszik, hogy nagyon fáradt vagyok. Ahogy beléptem egy másik hölgy fogadott. Vékony alkatú és öreg nőci volt. Szigorúan nézett rám, ez a nő illene apához komolyan. Lesétált a lépcsőn,irigylésre méltó kecsességgel. A kezében pedig könyv volt, lehet, hogy rosszkor állítottam be. Vagyis hát én nem akartam idejönni, de elkellett jönnöm. Hogy fogom kibírni?????????? –Jó napot Miss!-köszöntöttem előre és meghajoltam. Mi van ha az Anglia királynője is idejön? Vicces lenne!!! –Kérem Miss Warner hívjon engem Miss Deborah-nak! Én vagyok az ön nevelője,ide tisztességes lányok járnak! Olyanok akik hölgyként szeretnének viselkedni a társaságban,maga pedig egy különleges személy. Az édesapját ismerjük és különös okok miatt befogadjuk önt.- mondta nekem. Szerintem apám lefizette őket… Már régóta ide akart íratni szóval,biztos, hogy azért jöttem ide és beletörődött a nevelő otthon, hogy na jól van fogadjuk be ezt a fruskát… Amint bemutatkoztunk egymásnak és nem barátkoztunk össze,hát nem is lehetne összebarátkozni… így elvittek a szobámba. Nagyon szürke és sötét itt minden,mint egy temető olyan ez az iskola… Az ágyamra volt terítve az egyenruhám és borzalmas masni virított mellette… Megnéztem a márkáját: hát nem volt egy Gucci meg D &G meg Versace… Hanem egy Made In China… Ezek az európaiak nagyon egyéniek komolyan… Soha nem találkoztam olyan márkával: made in china… Így magamra húztam ezt a nyavalyás egyenruhát és megfésültem a hajamat és befújtam magam Xtina Aguilera- Inspire parfümjével. A cipő borzalmas én hozzá vagyok szokva az elegáns magas sarkúkhoz és ezt a vászon cipőt kell hordani,szerintem holnapra már szétesik főleg a talpa…. A masni következett hát…. Hajpánt félének felvettem… Lementem a többiekhez vacsora időre. A lányok a tiszteletemre felálltak és köszöntek nekem. –Jó estét kisasszony!-üdvözöltek engem. Én pedig kicsit idegesen leültem az egyik lány mellé,hát nincs más lehetőség… Így most vacsora idő van. Nem igazán vagyok éhes… Amikor a konyhásnő kijött elegáns volt és kövér és kedves arca volt. Letette elénk az ételt és forgott ki és be a konyha és az ebédlő között. Miss Deborah leült a helyére és elegánsan elhelyezkedett a székén. A vacsora finom volt, azt hittem, hogy ennél rosszabb lesz. Szerencsére gyorsan végeztünk és elmehettünk fürdeni és aludni. Még takarodó előtt az egyik lánnyal beszélgettem egy legendáról beszélt:- Hallottál arról, hogy itt a nevelőotthonban kísértet jár? Állítólag egy férfi! Elakar csábítani egy lányt és magával vinni, hogy örökre megszűnjön ez a hely,a házi rend tiltja a külvilággal való kapcsolatot és a titkos szerelmi viszonyokat. - mesélte a lány.
Így kénytelen voltam végig hallgatni a legendát, miért nem mesélnek a Hollywood-i pletykákról? Azok sokkal izgalmasabbak és jobban érdekli az embert…De ez a hülye legenda… Ezeket ki a fene hiszi el??? Hagyjanak már! Olyan nevetséges! Ezek csak a Hollywood-i filmekben fordulnak elő! Nem jártak még moziba?? Bár látszik annyira elit,és sznob ez a hely, hogy a mozi közelébe se jártak soha!!! Mindjárt elnevetem magam!
A lány neve Katie, aki imádni való kiscsaj meg minden,az első óra óta nagyon kedves velem és bevezet a nevelőintézet rejtelmeibe. Próbáltam érdeklődő tekintettel figyelni, de valami nem hagyott nyugton: ahogyan mesélte majd kiugrott a bőréből…. –A legenda amiről mindenki beszél…a legenda ami 1899-es években elindult…Ez a hely egy kastély volt és királyok és hercegnők lakták ezt a helyet. Volt egy ellenségük a Zürich család németek voltak és gyűlölték egymást mert a Laysell család olasz származásúak voltak és ki nem állhatták egymást! Egyik nap született mindkét családnál egy fiú és egy lány. A Zürich családnak fiú született a Laysell családnak pedig lány született. Egy boszorkány megátkozta őket, hogy egy nap a gyerekek egymásra találnak és szerelmesek lesznek mindörökké ellenségek lesznek…. A Zürich család elhatározta, hogy soha nem engedik ki a fiút a kastélyból, a Laysell család pedig a lányukat nem engedték ki…. Egy nap a fiú vadászni indult és hallotta a Laysell oldalon, hogy egy nő énekel. Szinte a hangjába beleszeretett és mindenáron megakarta menteni. Felmászott hozzá és a lány pedig megijedt a fiútól. Megismerkedtek és titkos viszonyt folytattak… Kiderült, hogy a fiú vámpír volt és mindenáron fiatal lány vérére pályázott…. Egyik nap elcsalogatta az erdőbe és majdnem kiszívta a vérét,egy vadász rajta kapta. A lányt megmentette, a vámpír fiú pedig elrohant. Másnap is próbálkozott…. Megint összejöttek aztán szépen egymásba szerettek… A lánynak gyereke született a fiútól,így nem tudták eltitkolni és be kellett vallani,hogy igenis szeretik egymást. A Zürich és a Laysell család irtó dühbe keveredtek és nem hitték el, Laysell azzal vádolta a Zürich családot, hogy az ő oldalukra akarták állítani a lányukat…. Aztán meghoztak egy döntést amint megszületik a gyermek azonnal megkell ölni mert félig vámpír és félig ember…. A fiatalok nem bírtak menekülni és elvitték a babájukat egy olyan asszonynak akinek nem voltak gyerekei. Az asszony felnevelte a kisfiút azóta nem hallottak a Zürich és a Laysell családról… De még a mai napig azt pletykálják, hogy itt ebben a nevelőotthonban bújkál a fiú mert keresi azt a lány áldozatot akit vámpírrá változtat…Hogy bebizonyítsa a Zürich és a Laysell családnak, hogy a szülei becsületes emberek voltak…-fejezte be Katie. –És azóta itt kísért az a fiú vámpír???-kérdeztem teljesen megdöbbenve.. Nem hittem volna, hogy hatással lesz rám ez a legenda. –Igen…-tartott egy kis hatás szünetet Katie.-ez a legenda örökké él,de valakinek megkell törnie a fiú átkát, ha a lány megcsókolja emberré változik, ha a fiú a lány véréből szív akkor a lány lesz vámpír….-válaszolta a lány. Hát mit mondjak ez tényleg hátborzongató élmény lehet itt élni. Már kezdek rettegni és haza akarok menni!!! Nem tudják a szüleim, hogy hova hoztak??? ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!! Összeszedtem minden bátorságomat és lefekvés előtt próbáltam nem erre a sztorira gondolni, aztán végül bebeszéltem magamnak, hogy ez annyira hülyeség, hogy mindjárt elröhögöm magam!!!!
Nagy dörgésre ébredtem fel, már megint nem hagy békén ez a bolond idő!!! Komolyan mondom tényleg elszökök innen miért nem veszik észre, hogy ehhez nem vagyok hozzá szokva?? A vaksötétben tapogatóztam elem lámpáért és kitaláltam a folyosóra. Elmentem a könyvtár mellett éppen valaki olvasgatott, halkan és lábujjhegyen mentem el mellette. Lélegzetvételért küszködtem végül sikerült az akció az út felén járok. Kimásztam az ablakon és hopp már lenn is voltam a kertben. Egy bagoly huhogott és a szél pedig süvített nemsokára elkezd esni az eső. Tovább mentem, én nem hittem el ezeket a vámpír meséket, de kíváncsi vagyok arra a vámpír koporsóra, tényleg ott őrzik a kert végében? Pókhálós volt az egész kennel és egy igazi koporsót láttam, ami nyitva volt. Az ég dörgött egy nagyot és villámlott és megint dörgött!!! Mint egy horror filmben! Remélem felébredek ebből a rémálomból! Amint futni kezdtem, elestem egy nagy pocsolyában és a zseblámpám pedig elgurult…. Hallottam, hogy valaki lép felém és nagyon megijedtem!!!! Az árnyéka nagy volt és félelmetes mikor hozzám lépett megszólított:- Maga mit keres itt ebben az időben?-kérdezte egy fiú hang. Fiú????????? Úristen a legenda feltámadt??? Nem hiszem el, pedig csak kibotorkáltam és máris szembe találom magam vele???? –Ne ijedj meg… Cathy Laysell… - és megfogta a kezem és segített lábra állítani. –De, én nem vagyok Laysell én más vagyok Cathy Warner… és 20 éves és Los Angelesből jöttem…- válaszoltam neki. De egyébként miért hitte azt, hogy a Laysell lány vagyok??? Lehet, hogy ő az a fiú akit az öregasszony felnevelt és a Laysell és Zürich kapcsolatából született gyermeke? Nem értem…. – Jaj ne haragudj…. Azt hittem, hogy édesanyám vagy… Hasonlítasz rá.. – válaszolta a fiú. Megráztam a fejem, ez annyira zavaros… a legenda… a legenda szerint én vagyok az a nő aki…. aki meghalt és újjá született a 21.században??? Nem értem….
-Az anyám a jövőbe küldette magát egy vámpír jóssal, akit megkért, hogy meg akar halni és új életet szeretne kezdeni majd valamikor a jövőben… Cathy Laysell néven született meg egy amerikai kórházban.. Én pedig évszázadokon át vártam rá…. Te benned él az édesanyám lelke….- mesélte a vámpír fiú. – Ez nem lehet ez valami tévedés! Komolyan!- tiltakoztam! De láttam, hogy a fiú hirtelen eltűnt…
Őrülten rohantam vissza a szállásomra és nagy nehezen de sikerült vissza jutnom a szobámba,hogy ne keltsek nagy feltűnést… S nagy nehezen álomra hajtottam a fejemet.
Reggel a lányok már elmentek enni én pedig későn ébredtem fel, gyorsan felkaptam magamra mindenféle holmit és rohantam le ahogyan tudtam és akkor útközben belerohantam William-be a vámpír legendába. A fiú meghajolt előttem és rám vigyorgott én pedig azt hittem, hogy megint látomásaim vannak,de nem… Elestem és nem bírtam felállni a fiú pedig felém hajolt és segítségül felém nyújtotta a kezét. Én pedig megfogtam és furcsa bizsergést éreztem a gyomromban. Valami megmagyarázhatatlan,fantasztikus tűz vonult át rajtam. William pedig rám mosolygott és gyönyörű fogai vannak… Nem akár milyenek… Tényleg vámpír a fiú… Azt vettem észre, hogy elájulok a karjaiban….Félhomályban ébredtem fel, a szobatársam Katie ápolgatta a fejemet és azt mondta, hogy a folyosón túl találtak rám eszméletlenül… Folyosón túl??? A legendás folyosón voltam??? Megharapott? Gyorsan a tükörhöz mentem és megnéztem a nyakamat… és szerencsére nem csinált velem semmit. Nagy levegőt vettem és megkönnyebbülve ki lélegeztem. Megúsztam…. Valahogy visszatámolyogtam az ágyhoz és olyan lendülettel dobtam le magam, mint még soha. És az álom újra elnyomott… elvitt a múltba…. Újra….
Álomban: „ –Anya! Apa nézzétek!- szóltam oda rohanva anyáékhoz és letettem eléjük az úszó gumit. A szüleim felragyogtak és figyeltek, hogy a medence szélén állok és ugrásra készen vagyok. De akkor nagyon rosszul ugrottam és nem volt a medencében víz és akkor…” felébredtem…. A szívem nagyon dobogott és nagyon megijedtem… Nem hittem el, hogy ezt álmodtam.. Fel kéne keresni William-et. Hátha tud segíteni rajtam a rémálmok ellen… De nem találtam sehol az iskolán belül, szerintem elment és itt hagyott engem…
Megkell szöknöm! Igen én félek! Nagyon is nagyon nagyon félek! Így elhatároztam, hogy még ma éjjel elszökök. Nem fogom kibírni a végén még megölnek… Mikor a szobámba tartottam, hallottam a lányokat beszélni és egy másik legendáról beszéltek: - Ma éjjel a vámpír megtalálja az áldozatát, mikor az újhold betölt a gonosz feltámad és keresi a csiszolatlan gyémántját, hogy ő maga szívhassa ki a vérét… Megint eljön és megtalálja a legendás lányt…. A lánynak pedig gyereke lesz…. Így újjá születik a Laysell-Zürich család legendája… - mesélte Katie-nek Melody. Melody mindenről tud, hiszen a suli igazgatójának az unokája. –De egyébként szerintem inkább most fog felelevenedni a legenda,hiszen ma van Hold tölte és ma keresi meg a vámpír fiú a lányt… Az iskola nem hisz a legendában, de azért óvatosak mert az igazgatónő megmondta, hogy szerinte inkább ilyen betörők jönnek stb. De mi hiszünk a történetben…és köztünk van valahol a lány, akire vadászik a William nevű vámpír…- mondta forradalmas hangon Melody. Katie felsikított és bebújt a takaró alá, én pedig megkapaszkodtam a kilincsbe. Úristen! Ez őrület !!! A legenda most kezd életbe lépni… Annyira elszédelegtem, hogy inkább a szobámba mentem halkan belopóztam és bebújtam az ágyba. Éjfél tájt mikor megszólalt a lenti óra kongja, akkor tudtam itt az idő. Így összeszedtem a legfontosabb holmikat és bedobtam egy sport táskába, a szökésre készen állok, amikor kimentem a szobámból lépteket hallottam, gyorsan befordultam a lépcsőnél és a falnak támaszkodtam. Kinéztem és a léptek zajai elcsendesedtek. Csak a szívverésemet hallottam. Mikor egy picit magamhoz tértem elindultam az ajtó felé,éppen, hogy kinyitottam egy alak állt előttem…. A végzet…. Már rájöttem, hogy ki előtt állok és rájöttem, hogy én vagyok a legendában szereplő lány…akit ma éjjel megölnek… De éppen más valaki volt.. Miss Deborah, gyorsan elakartam futni de annyira megijedtem, hogy kieszeltem abban a pillanatban, hogy inkább elájulok. Úgy estem össze, mint egy dominó… Mikor magamhoz tértem ismét a szobámban, az a hír járta az otthonban, hogy kórós alvajáró vagyok.. Úgy tettem mintha nem emlékeznék rá: -És mit csináltam? Hogy kerültem oda?? Miért nem hallottatok?-kérdeztem megjátszva… A lányok megfogták a fejemet meg lázat mértek és vizes borogatást kenegettek a fejemen… -Miss Deborah azt mondta, hogy látta az ajtó közelébe mész. Szinte nem vagy magadnál és aztán látta, hogy összeesel…. Most már szólunk neki,hogy magadhoz tértél. – válaszolta Katie. Katie tényleg jó barátnő és rájöttem, hogy most már itt maradok, hiszen vigyáznak rám a többiek… Csak ne jöjjön az a vámpír aki megakar ölni… Szentül azt hittem, hogy William áll előttem… Olyan erős volt a látomásom, hogy nem merem elhinni, hogy lementem… Éppen ekkor lépett be Miss Deborah. –Kisasszony most már jobban néz ki, tegnap éjjel halálra volt rémülve. De most tényleg jobb színbe van kisasszony.- és megfogta a homlokomat. Rám pislogott egyszer-kétszer és emelt fővel eltávozott és közben a lányokat is kiküldte a szobából. Ismét ólomként nehezedett meg a szemhéjam és újra elaludtam…. Álmaimban William-mel beszélgettem és egy dombon ültünk és fogtuk egymás kezét. A lovak pedig mögöttünk futottak és nagy szél vihart keltettek. Mi pedig egymásra estünk: a szemei tágra nyíltak és felém hajolt és megcsókolt… A csók a menyekbe repítettek és akkor megjelent Ryan aki féltékeny volt és ellökött tőle. Én pedig sírtam, hogy ne tegye és nagy kardot vett elő és William felé ment. Közben pedig kerestem a megoldást, hogyan akadályozzam meg a gyilkosságot. Találtam valami kard félét a földbe szúrva és kihúztam és feléjük rohantam és aztán…. Ekkor ébredtem fel… A napfénye beragyogott az ablakon…
Miss Deborah meglátogatott és mondta, hogy minden rendbe van és mehetek az órákra. A lányok már nagyon aggódtak értem és jobbulást kívántak nekem, így erőre kaptam a támogatástól. Szerintem a lázcsillapító miatt álmodtam ilyen hülyeséget,vagy nem tudom. Minden esetre érdekes álom volt… Könyvtár óra volt, az iskolában ilyen furcsa órarend van, mit bánom én, legalább eltereli a figyelmemet most az egyszer Willamről. Az a furcsa didergés szétáradt a testemben amikor először megláttam Őt és azt kívántam,bárcsak normálisabban viselkedtem volna otthon… S nem kéne felesleges dolgokon rágódnom. De, ezt kaptam, ezt érdemeltem ki, én hülye tomboló tinédzser, aki házi bulikat csap otthon és holt részegre issza magát. Utána táncolok az asztalon és a fiúkat szívatom,hogy na, melyik ruhadarabomtól szabaduljak meg előbb? Hát igen persze, hogy a tangától meg ilyenektől…
S még én csodálkozom azon, hogy ide kerültem? Én vagyok Los Angeles botrányhősnője egyébként még Paris Hilton-nál is botrányosabb vagyok és a szüleim nem is híresek csak én. Na jó, csak a Black Rose együttes miatt, de egyébként is voltak már dolgaink, hiszen rock együttesről van szó és a lányok olyan vadak mint a fiúk szóval….
Ahogy elgondolkoztam egyből eszembe jutott, hogy mi lenne ha kirúgatom magam? Úgyis itt unom a banánt, nincs semmi izgalmas és meg bolondulnék, és azt mondanám,hogy vámpírok laknak a környéken! De, mivan ha nem is haza hanem a diliházba jutok? Ezt inkább ne, valami jobbat kéne kitalálni.
Halloween Bál. Mindenki izgatottan készül ezen a napon, a lányok úgy készülnek, mint a saját szalagavató báljukra… Ja és a zenéről nem is beszélve… Ilyen régi középkori zenét játszik egy reneszánsz együttes. Végülis, ha az ember beszél a táncpartnerével nem veszi észre ezt a borzalmat. Majd úgyis berakatok egy amerikai pop, rock és house zenét, nehogy már ilyen elvont muzsikákat hallgassunk már! Ahogy készültem a bulira, éppen Katie kopogott be, mosolyogósan és bájosan üdvözölt:- Szia aranyom! Nagyon gyönyörű vagy!Álomszép a jelmezed!- kiáltott fel meglepetésében Katie. Én pedig kuncogva mondtam: -Hihi, pedig csak egy vacak ruha, amit ezen az éjszakán viselek.-és közben kifestettem a számat. –Jaj nem is! Ne mondj már ilyet komolyan te vagy a legszebb lány ezen az estén! Kíváncsi vagyok, vajon hányan kérnek fel táncolni.- mondta kicsit gúnyosan Katie. Én pedig elnevettem magam, olyan jó fej lány. Mi lenne nélküle, ha nem lenne itt. Ismét kopogtak és Melody nézett be az ajtón, ő pedig csodaszép rózsaszín ruhát vett fel, illett is a szőke hajához. Gyönyörű volt!-Nos lányok, a nagymamám nemsokára megnyitja a bált, siessetek. - sürgetett minket Melody. Mikor látta, hogy még mindig készülődünk, megakadt rajtam a szeme: - Atyaisten!Mint, egy menyasszony! Cathy gyönyörű vagy!!!- dicsért meg a barátnőm. Kicsit elpirultam, hiszen nem gondoltam volna, hogy ennyien meg fognak dicsérni, végülis a ruhát még tegnap előtt rendeltem Los Angelesből, Versace divatháztól. Nem volt olcsó, de nekem nagyon tetszett,az interneten néztem ki. Ha már az ember nincs Amerikában nincs más lehetősége csak a net. Nagy nehezen összeszedtük magunkat a lányokkal, így elindultunk a megnyitóra. Mindenkit, elegánsan (és névsor szerint mondták, és úgy engedtek be minket mint egy királynőt.) engedtek be a bálra. Egyszerűen leírhatatlan volt, amit láttam. Nem hittem, el, a boltozat ki volt festve rózsákkal, virágokkal. S angyalok ültek a felhőkön. Mikor felnéztem majdnem kitört a nyakam. De,nem baj! Végülis minden pénzt megér a bál. Jég országban éreztem magam, a korlát üvegből van és a padló pedig fényes márványból. Gyönyörű a helyszín. Jobban el se tudtam volna képzelni. Sorban álltunk és elindult a táncmegnyitó, elém jött egy ismerős fiú. Azt hiszem William az. Nem tudom, hogyan jutott be, de az biztos,hogy profi módón! A fiú gyönyörű volt,leírhatatlan és bájos, ez a szmoking nagyon jól áll rajta! –Azt hitted, hogy valaki mással fogsz táncolni?-kérdezte kuncogva William. Én pedig meglepődtem rajta, amit kérdezett.-Hát, gondoltam rád is,de sajnos kizártnak tartottam, hogy te el fogsz jönni.- válaszoltam neki. A zene elhalkult és egy kicsit ritmusosabbra váltottak. –Azt hitted, hogy az álmaid nem válnak valóra? - kérdezte sejtelmesen William. Én pedig nem tudtam miről beszél. Milyen álmaim? Nekem az az álmom,hogy végre haza mehessek innen! Igaz, vannak már barátnőim én pedig egy vámpír fiúval táncolok…Bár nem szívesen mennék haza, de hiányoznak a pláza barátnőim…meg Los Angeles,és a Sweet 16 buli…. –Gyere ki velem elkell mesélnem neked a teljes igazságot…- megfogta a kezemet és kivezetett az iskola udvarra. Leültünk egy padra. –A családom története nem úgy van ahogy meséltem és mások mesélték… Az való igaz, hogy ellenséges a két család, de a történetben szereplő pár azok….mi vagyunk….- mondta halkan… Én pedig megdöbbentem,nem hittem a fülemnek!- De ez hogy lehet? –kérdeztem csodálkozva. William felém nézett és a szeme pedig tűként szúrták az enyémet. –A legendát már az 1899es években terjesztették el, egy jósnő jósolta meg a jövőt, hogy valamikor a 2000res években fog megtörténni ez az eset. Igaz most 2009 van, és hát évezredek óta várnak erre a napra és sose jött el… Van valahol egy Zürich és egy Laysell nevű család. Zürich német család,a Laysell pedig olasz. És évszázadok óta ellenségek… Vagyis ez az egész…a mi családunkról szól…és…- mikor mondta valaki közbe szólt odajött hozzánk 2 haver. –Sziasztok, bocs csajszi, de William-et elraboljuk néhány órára, éppen Michael születésnapját ünnepeljük.-és közben felkapták a srácot mellőlem… Nagy sóhajt vettem magamon és bánatosan néztünk egymás szemébe. William és az én titkomat soha nem fogom megtudni….Én pedig egyre izgatottabb és idegesebb leszek… Mikor fog már kiderülni???
Véget ért a bál, a lányok sikítozva és álmodozva mesélték el az élményeiket. Én pedig befordultam a fal felé és „aham” meg „igen” meg „jajá”-val válaszoltam. Közben elnyomott az álom, annyira lefárasztottak agyilag…
Éjszaka közepén nagy vihar volt és hirtelen felébredtem rá, a lányok elaludtak mellettem, biztos túl sokat beszélgettek és elfáradtak és nem volt kedvük átmenni. Nem baj,végülis a legjobb barátnőim. Így felkerekedtem és felvettem a papucsomat és egy szál hálóingbe kimentem a szobából. A lépcsőnél álltam meg és vonzott, hogy a folyosón túlra menjek. Így visszamentem egy zseblámpáért és útnak eredtem. A testem kicsit beleremegett ebbe az egészbe, de nem féltem, próbáltam meggyőzni magam, hogy nincsen semmi baj. A szél süvített, akárcsak a múltkor, de erős voltam és bátor, bebizonyítom, hogy nem vagyok az a pláza cicaféleség! Ahogy, elértem a folyosón túl láttam egy nagy ajtót. Fából faragott és gyönyörű volt. A kilincset egy növény borította el. Borostyán… Letépkedtem a növényt a kilincsről és nagy lélegzetvétellel benyitottam. Elfogott a melegség és becsuktam a szememet. Nem hittem el, hogy egy gyönyörű kertbe értem. Pillangók repkedtek és a táj pedig egyszerűen leírhatlan! Tavaszi hangulata van az egésznek, megdörzsöltem a szememet és egy tündért láttam, vagyis hát olyasmi volt. Gyönyörű és fiatal nő volt. A haja aranyló és a ruhája gyémántcsillogású. Közelebb mentem hozzá és mielőtt kérdeztem volna a nő közbeszólt: -Szia gyermekem, már régóta várok rád. - üdvözölt széles mosollyal a tündér. Vagy angyal az biztos, hogy valami földöntúli lény. –Öhhhh, jó napot…vagy estét… Mikor bejöttem a másik világban még este volt.- mondtam zavartan. Egyszerűen olyan hülyének éreztem magam, próbáltam elhinni, hogy álmodok, de ez maga a valóság volt, a folyosón túli más világ… Visszanéztem ahonnan bejöttem és az ajtót addig elborította a borostyán. Én pedig megráztam a fejemet és azt hajtogattam „vissza fogok jutni,ez egy álom, amiből nemsokára felébredek”, de nem sikerült. Ötvenszer magamba csíptem és a hajamból húztam pár hajszálat és nagyon fájt, rájöttem, hogy ez tényleg a valóság. Láttam egy rózsabokrot és a tövishez értem, az ujjam elkezdett vérezni. Az aranyló hölgyike oda sétált hozzám:- Kincsem, én hívtalak ide. Én akartam, hogy találkozzunk. Én a nagyanyád vagyok, az anyai nagyanyád.- mondta nekem, én pedig majdnem elnevettem magam. –Jaj, persze! Ön nem lehet a mamám, a mama meghalt nagyon-nagyon régen, mikor én megszülettem,sőt nem is látott soha sem. Egy fiatalkori képet láttam róla, amikor még 30 éves volt a fotón… De,70 éves fotó nem készült róla… Ő is kórházban volt, szívbeteg volt és anya mesélte, hogy nagyon akart látni. Apám pedig tudta, hogy nem fogja túlélni, mert alig volt esélye. Annyira szörnyű és magamat okolom azért, hogy a világra jöttem. - kezdtem sírni. Annyira kifakadtam ennek a gyönyörű nőnek, hogy nem hiszi el. A hófehér keze megérintette az arcomat:- Picikém, én vagyok a nagymamád. Csak fiatalabb kiadásban, itt ebben a világban mindenki örök fiatal. Én hoztalak ide, én vezettelek ide a másik világba, a folyosón túlra. Én irányítottam édesapádat, hogy írasson ide. Ne, haragudj szívem, de csak itt találkozhatunk, és annyira hiányoztál. Láttalak fent az égből…- vigasztalt a nagyim. Akár a nővérem lehetne, annyira irigyeltem, hogy ilyen szép. –Mama, kérlek áruld el, hogy ki az a Laysell és Zürich család… William és mindenki erről beszél… és nem tudok semmit. Talán te vagy a válasz a kérdéseimre. Te jobban ismered őket.- kértem meg. A nő rám mosolygott. S leültetett egy hófehér bársony fotelbe, ő pedig a trón székére ült. Csettintett egyet és hoztak vanillia krémet és fehér csokis puszedlit. Megköszöntem az inasoknak és ők pedig meghajoltak és elhalványodtak. Rájöttem, hogy ők az angyalok voltak. Gyorsan még integettem nekik. A nagyi pedig mosolygott. – Szívem, örülök, hogy jól érzed magad, de csak 1 órát maradhatsz, nem szabad látnod ezt a világot. Isten nem tudja, hogy élő van köztünk. – suttogta a nagyi. Én pedig bólintottam. –A kérdésed mi? Bár tudom, de elárulom, hogy azzal a fiúval nem kéne találkoznod! Ő a családunk ellensége, a Laysell család ellensége! Valaki megkérte őt, hogy raboljon el téged! Semmiképpen ne dőlj be neki! Ő a Zürich család leszármazottja és az a célja, hogy megöljön, hogy az ő családja jusson a hatalomra. Semmiképpen ne szeress belé! Ha megteszed, gyenge leszel és ő végezni fog veled, egyetlen harapás és meghalsz!! Az nem olyan, hogy vámpírrá változol! Kérlek kislányom ne dőlj be neki! Cathy világos?- kérdezte szigorúan a nagyanyám. Végre valaki, aki figyelmeztet, akkor lehet, hogy ezért vezetett ide az ajtó? –Mama, megértettem, és fogadom, hogy nem dőlök be, minden szép szónak. Vigyázok magamra!- esküdtem előtte. S gyorsan megittam a maradék vanillia krémet. Meghajoltam mama előtt:- Mama, most haza kell mennem, de ha bármi baj lenne, hívj ide. Sugallj egy érzést és idejövök!- felnéztem mamára, ő pedig elmosolyodott. A karjait kitárta a borostyán kapu felé,az pedig kitárta a szárnyait a valóvilágra. Bementem. Haza jutottam.
Nagy robajjal estem ki a valóságba. Szinte széllökés szerűen jöttem vissza. Hátra néztem és az ajtó pedig bezárult. Megnéztem a kilincset, nem volt rajta borostyán és zárva volt, mint eddig. -Köszönöm mama, hogy találkozhattunk.- suttogtam az ajtónak. Az idő pedig nem változott semmit, ugyanúgy hajnali 1 óra volt, mikor elmentem. Ott pedig 1 órát töltöttem el. Érdekes, akkor értem, hogy ott a mama miért örök fiatal. Feltápászkodtam a földről és elindultam a szobámba, mindenki mélyen aludt a vihar pedig ugyanúgy tombolt. Most már nyugodt szívvel feküdtem le aludni.
A történelem órán nem nagyon figyeltem az első világháborúra, így nagy álmodozva rajzolgattam a füzetembe, míg észre nem vettem, hogy William nevét firkantottam oda. Kicsit megijedtem és becsuktam a füzetet. Mr. Robinson tanár úr felnézett rám. – Cathy, talán valami baj van?-kérdezte aggódva. Láthatta, hogy elfehéredek a döbbenettől. – Talán, beteg vagy hányingere van.- válaszolta helyettem Katie. Hálásan odabólintottam neki egy köszit és kifutottam a teremből. –Biztos valami új járvány van.-jegyezte meg a tanár úr,mikor kirohantam. Rohanás alatt valakibe belefutottam. Elestem és felnéztem… Ő volt az… azt hiszem látomásaim vannak…de, ő volt az….felém nyújtotta a kezét és felálltam. Ahogy hozzá értem a szikra fellobbant a szívembe és kivert a víz is. Én pedig jobban szédelegtem, mint az órán. – Azt hiszem, tényleg beteg vagy.- mondta William féle látomás. Így elkísért az udvarra. –A levegő jót tesz neked.- mondta mikor kitárta az iskola ajtót a világra. Hirtelen eszembe jutott az a gondolat, amit még William mondott az első találkozásunkor: „-Az anyám a jövőbe küldette magát egy vámpír jóssal, akit megkért, hogy meg akar halni és új életet szeretne kezdeni majd valamikor a jövőben… Cathy Laysell néven született meg egy amerikai kórházban.. Én pedig évszázadokon át vártam rá…. Te benned él az édesanyám lelke….” Megráztam a fejem és közben a fiú pedig, leült egy kerti padra. Én pedig álltam és kicsit dühös voltam. Ha a nagyanyámmal találkoztam tegnap vajon találkozom William édesanyjával? Leültem mellé és rá néztem. William pedig az arcomat fürkészte és közben a kezemet simogatta. Elfogott a remegés, de jó érzés volt. Egyszerűen boldog voltam, hogy láthattam. Akármit mondott a nagyanyám, ez a fiú nem bánt engem. Mikor kicsit magamhoz tértem, rájöttem, hogy William nem egy látomás. Ő itt van velem és vigyáz rám. –Figyelj…mondani akarok valamit…Tegnap átmentem a folyosón túl…és láttam egy ajtót.- kezdtem elmondani az igazságot. William erre felkapta a fejét, mert közben nézte a kezemet. –Tessék?-kérdezte döbbenten. – Lehet, hogy nagy hibát követtem el, de annyira vonzott az ajtó, hogy átmentem egy másik világba és… és találkoztam a nagymamámmal, aki fiatal és gyönyörű…. Azt mondta, hogy vigyázzak veled, mert veszélyes vagy. Meg akarsz ölni…állítólag. - közben beleharaptam a számba, hogy elszóltam magam és átkoztam a hülye kis fejemet. –Azért jutottál át, mert már régóta látni szeretted volna a nagymamádat. Így a mennyország megnyílt előtted, és adott egy lehetőséget, hogy találkozzatok. –válaszolta William, mielőtt még leszedte volna a fejemet. Én pedig tátott szájjal néztem rá. : - Honnan tudod? Egyáltalán, miből gondolta az ajtó, hogy én a nagymamámat akarom látni?- kérdeztem kicsit hangosan, de annyira meglepett, amit mondott. –Az ajtó mindent lát, de ha most odamennél, nem látnál semmit, mert bevan zárva és nincsen hozzá kulcs. A tanárok nem is nagyon járnak arra felé, úgy emlegetik, hogy a folyosón túli üres szoba. A szellemek át tudnak menni rajta és szokták is mondani, hogy az égadta világon semmi nincsen benne, csupa pókháló, poros, büdös hely.- válaszolta William. –Szellemek?-kérdeztem kicsit ijedten. –Ne, félj nem bántanak, meg amúgy se szeretik az emberek közelségét. – vonta meg a vállát a fiú. Húh, még jó a végén még megijesztenek és fejvesztve rohangálhatok a kollégiumban. –Olyan gyönyörű vagy…-hajolt felém William. A szája az enyémre vándorolt és lágyan megcsókolt. A nap pedig ránk sütött, így dupla melegem lett. Aztán eszembe jutott a nagyanyám parancsa, hogy ne kezdjek viszonyt a család ellenségével! –Hjaj…ne haragudj…- taszítottam el magam… a kezeim a mellkasán pihentek, miközben elutasítottam. William megsimogatta az arcomat.:- Annyira, annyira kívánlak..A véred…- suttogta. Én pedig megijedtem és felálltam a padról és villám gyorsan menekülőre fogtam. Soha többé nem akarok vele találkozni! Akármennyire is szeretem!
Az óra elkezdődött, így gyorsan berohantam az órára. Megkérdezték a 3. órában a tanárok, hogy jobban vagyok-e most már látják hogy nem vagyok falfehér,annál inkább jó színben tündöklök. Katie oda intett hozzám és azt jelezte, hogy majd beszélni akar velem óra után. Miss Valerie tanárnő jött be. Ő nagyon aranyos és művészetet tanít. Úgyhogy fogta magát és az ajtóhoz ment és beengedte a másik osztályból jött lányokat. Ők hozták a festék felszerelést: ecset,papír,festék, és állvány,víz. –Köszönöm lányok. –meg köszönte majd folytatta:- oké, a mai téma a csendélet. Az asztalra raktam gyümölcskosarat és így meg kell csinálnotok a feladatot. Úgyis dupla óránk van, úgyhogy szépen, türelmesen dolgozzatok. Akinek jól sikerült és élethű lett kap egy ötöst! Kezdhetitek!- adta ki a parancsot a tanárnő.
Az üres papír vászonra néztem… Utána a gyümölcskosárra. Egyszerűen nem volt erőm, a kezeim lent maradtak és lógtak.. Olyan esetlen vagyok. Aztán a képzeletem másra terelődött… William gyönyörű arcára. A csábos ajkai, a csillogó szemei… Ez a fiú felülmúlja minden képzeletemet. Megbabonázva néztem az üres papírra és belemártottam az ecsetet a festékbe és festeni kezdtem. Az arca irányított engem. Nem bírtam megállni, hogy ne tegyem meg… Mikor készen voltam, magam is meglepődtem, hogy milyen élethűre sikeredett!!! Megszédültem és elestem és a festménnyel együtt a földre estem. A többieket hallottam, hogy „úristen” „Cathy elájult” meg „biztos terhes..”
Mikor felébredtem anyám és apám ültek mellettem. Nem hittem a szememnek, és arra gondoltam biztos sok volt a fájdalomcsillapító. Anya aggódva fürkészte az arcomat és többször megsimogatta a homlokomat. –Kicsim, hazaviszünk egy picit. Meglátod jót fog tenni neked Los Angeles,nem tudtuk, hogy depressziós leszel Londontól.- suttogta anyám. Én pedig hevesen tiltakozni kezdtem:- Nem!Nem, nem akarok elmenni innen! Nagyon jól érzem itt magam!Vannak barátaim és-közben magamban hozzátettem „itt van nagyi is.”- nem akarok elmenni innen! –ordítottam kikelve magamból. Anya megfogta a homlokomat és végül adott rá egy puszit. :- Szívem, nagyon fáradt vagy. Pihend ki magad. 3 nap múlva elindulunk haza. Addig is ne hergeld fel magad, holnap reggel kiengednek és a suli kollégiumában még pihensz és haza megyünk. Mondták, hogy nagyon jól viselkedtél és végül a honvágytól elájultál, többször meg esik, hogy rosszul vagy. – mondta anya. Apa pedig nagyot sóhajtott és ezt mondta: - Cathy drágám büszkék vagyunk rád, a tanulmányaid is egész tűrhetőek így jövőre mehetsz érettségizni. Sőt, ha sikerül vissza jöhetsz majd és felkeresed az Oxfordi egyetemet. -apa közben megsimogatta a kezemet és végül ő is a homlokomra adott puszit. Fájó szívvel integettem nekik. De, tudom, hogy itt vannak a közelben egy szállodában, de valamilyen ürüggyel itt kell, hogy maradjak, nemcsak a többiek, hanem William miatt is. Maradnom kell, ha törik, ha szakad.
Másnap reggel kipattantam az ágyból és terveztem, hogyan maradhatnék itt. A lányokkal összefutottam és megbeszéltük, hogy botrányt csinálunk, így itt maradhatok. Bólintottak rá és megegyeztünk, hogy szemtelen és szófogadatlan maradok a szüleimmel. Pedig, annyira hiányoztak meg minden, és tudom, hogy fájdalmat okozok nekik ezzel, de imádom, ezt a helyet itt akarok maradni! A lányokkal megbeszéltük, hogy kicsit rosszul tanulunk, és a jegyünk pedig rosszabbodik, így nem engedik el a diákot haza ha nem tanul rendesen. Így ellógtuk az órákat, aludtunk törin, a művészeten pedig mást festettünk vagy rajzoltunk. Irodalom órán pedig készületlenül ültünk, miközben a többiek írták az olvasmány ellenőrző dogát, a tanárnő nagyon mérges lett. Így adott pár karót nekünk. –Lányok, az utóbbi időben nagyon lazára vettétek a dolgokat. Mi ez a nem tanulás dolog? Azt hiszem beszélek Cathy a szüleiddel, hogy a tanulmányi eredményed rosszabb lett így az iskolának nincs joga elengedni innen - mondta parancs szerűen a tanárnő. Elvette a dolgozatomat, én pedig gúnyosan elmosolyodtam, ezúttal én állok a nyerő oldalon.
Este jókat vihorásztunk a lányokkal, közben bon-bont ettünk, és forró csokoládét ittunk hozzá. –Hát az biztos, hogy félévig nem fognak kiengedni. – mondta nevetve Katie. Melody pedig egy divatmagazint lapozgatott és hason feküdt az ágyon. Én pedig felkeltem az ágyból és egy másik cd-t raktam be a lejátszóba. – Ez a szobafogság nem is olyan rossz. - mondta Melody, miközben elvette a bon-bont a tálcáról. –Olyan, mint egy wellness hétvége. - válaszoltam nevetve, a lányok is fetrengtek a beszólásomtól. Amikor a lányok vihogtak oda sétáltam az ablakhoz és kinéztem. William… már pár napja nem láttam és úgy hiányzik nekem. Lehet, hogy tényleg ennyire kíván, és nem mer ide jönni, nehogy bajt okozzon? Mivel nem engednek ki minket az udvarra se, így nem láthatom őt. Legalább a koporsójához mehetnék és beszélnék hozzá, hogy bocsásson meg…. Az idő megint rossz volt. Már 2 hete megállás nélkül esik. A többi lány pedig limuzinnal megy el egy-egy rendezvényre, egy gróf mindig meghív minket az estélyére. Persze, eddig mindig kihagytam mert nem érdekelt, persze nem is kötelező. De, ma elmennék, mert William-mel találkoznék a gróf udvarában. Amint ezen gondolkoztam Miss Deborah benyitott a szobába. Kicsit megijedtünk, hiszen nem büntető szöveget írunk hanem jóformán szépség szalont nyitottunk magunknak. De, erre Miss Deborah leült egy székre és beszélt hozzánk:- Lányok, a szobafogságotok még mindig nincs felfüggesztve, de… a mai estére el vagytok engedve, mert a gróf úr meghívta az iskolát a kerti rendezvényre és mivel támogatja, az iskolát nem mondhatjuk le. Persze, mondta, hogy akik büntetésbe vannak, hagyj, jöjjenek azok is.Nagy szíve van a grófnak és nekem, hogy elmehettek…- fejezte volna be, de mi megelőztük és átöleltük az igazgatónőt: - Köszönjük szépen! Nagyon hálásak vagyunk érte!- kiáltottuk fel örömünkben. Láttam a szemem sarkából, hogy Miss Deborah elmosolyodott.
A női mosdóban őrült módón sminkeltünk és parfümöztünk, közben félig ruhában, félig melltartóban ácsorogtunk, a fél cipőnk hol szanaszét, hol rajtunk. A ruhák ott pihentek az ágyon. Mi meg turbó tempóban, lökdösve egymást készülődtünk, hiszen mi késésben vagyunk egy picit. Fél tízre legalább oda kell érnünk, nagy nehezen kijöttem a fürdőből és felkaptam a ruhámat. Aztán rájöttem, hogy ez a fűzős ruhám. Megkértem Melody-t, hogy fűzze be hátul. Gyorsan megcsinálta és megkötötte. – Köszi.- mondtam neki. S a hajcsavarókat kiszedtem a hajamból. Vállamra omlottak a tincsek és mikor a tükörbe néztem, nem hittem a szememnek. Gyönyörű lány nézett rám. Ez én vagyok??? Amikor megfordultam a lányok elámultak: - Cathy! Isteni szép vagy! Sokkal szebb mint a múltkor!- dicsért meg Katie. Melody közben a cipője párját megtalálta és rám nézett:- Atya isten, még egy igazi hercegnőnél is szebb vagy!- tátva maradt a szája. Végig néztem magam a nagytükörben: vajszínű fűzős ruhám van, és a szoknya pedig dús volt, mint egy igazi báli ruha, végülis annak szántam. De, álmomba se gondoltam volna, hogy ez jól fog állni rajtam. A fűző elől pedig csipkés volt. Pánt nélküli a ruha, így elég lesz egy fehér stóla is. A lányok is csinosak lettek. Katie zöldszínű estélyit vett fel, Melody pedig kék színű báli ruhát, a haja pedig fel volt tűzve egy kontyba. Elindultunk, mikor készen lettünk. Miss Deborah mikor hátra fordult a limuzinnál majdnem leesett az álla:- Lányok, maguk isteni szépek!- dicsért meg minket. Mi pedig pukedliztünk. Próbáltunk normálisan viselkedni. Beültünk a limóba és elhajtottunk a gróf úrhoz. 15 perc múlva megérkeztünk és dübörgő zene ment éppen, hát mit mondjak, nem egy reneszánsz bál. Elnevettem magam, közben Miss Deborah a fülét fogta. – Hát ez a gróf úr diszkót csinált?-kérdezte ordítva. Mi pedig nevettünk. Bementünk és mindenhol fiatal lány, fiú, gyerekek is voltak, gondolom a gróf úr rokonai. Mikor leültünk egy asztalhoz távol a dübörgő zenétől, persze még mindig hallatszott, egy elegáns fiú jött oda hozzánk. – Sziasztok! Én vagyok a gróf úr fia! A nevem: Chris. – mutatkozott be. Mi pedig kezet ráztunk vele és ordítottuk a nevünket: Katie! Melody! Cathy! A srác pedig meghajolt előttünk:- Örvendek nektek!- ordította. S eltűnt a tömegben. Mi pedig ott ültünk és megint nevettünk. Nagyon melegem lett így mondtam a lányoknak, hogy elvonulok egy kicsit. Mondták, hogy rendben addig mennek táncolni. A kert eldugottabb helyére mentem, alig hallatszott a zene, úgyhogy sétálgattam és egyenletesen vettem a levegőt. A sövény kertbe tévedtem és hallatszott a cipőm kopogása, a zenét pedig elnyelte a messzeség. Húh legalább nem zaklatnak, meg végre kitisztul a fejem. A sövény közepére értem és egy szökő kút volt ott. Leültem a szélére és belenéztem a vízbe, látszott a tükörképem. Egyszer csak William is ott volt mellettem. Hirtelen meglepődtem és felnéztem nem volt mellettem. – William!- kiáltottam utána. De, sehol sem volt. Túl sokat gondolok rá és már így képzelődőm? Megráztam a fejemet és előre néztem, valaki közeledett felém, lassú léptekkel és a lélegzetem szaporább lett. Kicsit sokkot kaptam a félelemtől, de tudom, hogy Ő van itt. Készen állok, hogy újra megcsókoljon. –Nocsak,nocsak… Hát eljöttél…- mondta egy idegen hang. Nem tudtam, hogy ki ez. – Ki vagy?- kérdeztem. –Hát a lovagod helyettese, aki elvégzi helyette a piszkos munkát. – hallatszott a gonosz hang. Én pedig megmarkoltam a szökőkút szélét és próbáltam nem pánikba esni. – De mégis… ki vagy?-kérdeztem hangosabban. Az alak pedig leugrott elém. Magas fekete hajú nő volt. Néztem, hogy mi van, de tényleg egy vámpír nővel álltam szemben. – William szép munkát végzett, te vagy a kiszemelt áldozatunk. Láttam,hogy sikeresen felfedezted a folyosón túli ajtót. Oh, te szegény azt hitted, hogy a nagymamáddal találkoztál?- mondta nevetve és hirtelen átváltozott a nagyi alakjára. Én pedig a szám elé tartottam a kezem, majdnem hánytam olyan ideges lettem. Szóval egy csapba volt! Ez a valóságnak hitt világ…csapda volt! A nagyi nem is él! Hát persze! Én pedig hittem a földöntúli más világról! – Te átvertél!- mondtam neki mérgesen. A nőt pedig nem hatotta meg. : - Jaj, te kis butus, miért mit hittél,hogy halottak újra feltámadnak? Szerinted a nagyi örök fiatal maradt? Szerinted miért nem mondott többet a Laysell és a Zürich féle történetről? Miért akarsz mindig mindent megtudni? Te buta emberi lény!- nevetett dühösen a vámpír nő és közben közeledett felém. Én pedig tapogattam a sötét földet hátha találok valami ág darabot, ez az! Mikor a nő harapásra készen állt a szájába raktam az ágat. A nő pedig se perc alatt szétroppantotta. Úristen, mindjárt végez velem! Hál istennek abban a másodpercben William hirtelen leugrott valahonnan és rá támadott a nőre. Én pedig sokkos állapotban ültem és majdnem elájultam, de tartottam magam. Verekedtek és morogtak és repültek. Közben azt kívántam bárcsak William győzne, sikerülni fog! Láttam, hogy William sárkányszerűen tűzet, okád a nőre, a vámpírnő pedig porrá égett. Ezt gyorsan elintézte! Mikor William leszállt a földre én még mindig reszkettem a félelemtől. –Ne félj.- közeledett felém. Én pedig felálltam és hátráltam: - Hozzám ne merj érni! Áruló!- ordítottam rá. A fiú pedig bűnbánóan nézett rám. :- Az a nő hazudott, és az ajtón túli világ nem is létezik, csak a képzeleteddel játszott…. És mikor a múltkor mesélted, hogy a nagyiddal találkoztál már akkor tudtam, hogy ez egy csapda. Gyorsan kitaláltam rá, egy ürügyet és rávágtam, hogy biztos nagyon akartál a nagyiddal találkozni, de ez nem igaz! Éreztem a gonosz jelenlétét, de nem tudtam, hogy rád akar támadni. Azt hittem, hogy engem akar megölni valahogy… Meg emlékszel, amit mondtam idézem: „Az ajtó mindent lát, de ha most odamennél, nem látnál semmit, mert be van zárva és nincsen hozzá kulcs. A tanárok nem is nagyon járnak arra felé, úgy emlegetik, hogy a folyosón túli üres szoba. A szellemek át tudnak menni rajta és szokták is mondani, hogy az égadta világon semmi nincsen benne, csupa pókháló, poros, büdös hely.” És egyébként is az, csak a képzeleteddel játszott az a nő!- morgott William és megfogta a kezemet. A szellemek pedig szóltak nekem, hogy valami nem stimmel azzal a szobával. Így megéreztem, hogy a vámpír nő akit Luciának hívtak megakart ölni téged. Ő a család legnagyobb ellensége!- mesélte. Én pedig döbbenten néztem rá, közben megsimogattam az arcát. Szegény drága, én pedig ok nélkül leoltom a fejét. – Will… úgye, soha nem bántanál?- kérdeztem tőle. A fiú rám mosolygott.:- Néha nehéz ellenállni neked…de,ha ennyire akarod… lehetsz olyan, mint én. De, még várnék vele.- nevetett és megsimogatta a kezemet. Elindultunk a kerti parti felé és a többiek már jól be voltak rúgva a zene is halkabbra lett téve. William megfogta az egyik kezemet, a másikat pedig a derekamra tette, én is megfogtam a kezét és a vállát. Elindult egy lágy szerelmes dallamocska és a többiektől elvonulva táncoltunk tovább. – Cathy, én örökké veled maradnék.- mondta William. Elpirultam, de én is kimondtam: - Én is, és nagyon- nagyon szeretlek téged.- Megcsókoltuk egymást. Williamet és engem nagy fényáradat vett körül. Zuhanásszerű érzés volt. William emberré változott. Többé már nem vámpír. – Ez az, Cathy megcsináltuk!- ujjongott William. Ismét forró csókba forrtunk össze. Megtörtem az átkot! A legenda pedig nem válik valóra!
Még pár dolgot elmondok, mielőtt még abba hagyom a naplót. Anyáék eldöntötték, hogy itt maradok Londonba, hiszen nagyon jól érzem magam és megkomolyodtam és a Los Angelesi levegő úgyis árt nekem. Büszkék rám, hogy az iskolában alapítottam egy új együttest: The Vamp’ Girls. Egyedül William érti a lényegét, a lányok se sejtik. Viszont bemutattam nekik az új fiú barátomat. Most már emberként. Boldogan éltem a kis szerény életemet és a gonoszok se támadnak le ránk. Az ajtón túl a démoni világ is megszűnt: mindörökre!